A Margittai Kerékpáros SK sepsiszentgyörgyi bringása, Orbán-Barra Gábor ezüstéremmel zárta a kerékpáros triál országos bajnokságot, miután a sorozat utolsó besztercei futamán a harmadik helyen végzett.
Az elit kategóriában versenyző háromszéki a pontvadászat első fordulójában, amelyet szintén Besztercén rendeztek meg, negyedik lett, a sorozat második, sinaiai állomását a harmadik helyen fejezte be, majd a következő, resicabányai etapot a másodikként zárta. Orbán-Barra a bajnokság besztercei, utolsó versenyén kétszer is hibázott, így csak harmadik lett, ám összesítésben mégis sikerült elcsípnie a második helyet, így ezüstérem kerülhetett a nyakába.
A kerékpáros triál országos bajnokság elit kategóriájában nyolcan harcoltak az elsőségért, amelyet végül a nagyváradi Kiss Roland szerzett meg, a dobogó legalsó fokára pedig a karácsonkői (Piatra Neamț) Alin Monac állhatott fel.
„Kis szerencsével akár első is lehettem volna, ám idén roppant részrehajló volt a bíráskodás. A bajnokság utolsó futamán sajnos többször is hibáztam, és így csak harmadik lettem, de még így is elégedett vagyok az összetettbeli második pozícióval” – nyilatkozta érdeklődésünkre Orbán-Barra. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.