Új alpolgármester dolgozik Zágon község polgármesteri hivatalában. A helyi tanács legutóbbi ülésén a választottak többségi szavazatával Gheorghe Dogaru nyerte el a tisztséget. Dogaru a hirtelen elhunyt Dima Levente feladatait vette át.
A tanácsülésen két személyt jelöltek az alpolgármesteri tisztségre, mindketten papolci lakhellyel rendelkeznek: Gheorghe Dogarut és Kelemen Gyulát. A szövetség jelöltje négy szavazatot kapott, a szociálliberális tizenegyet, így ő tehette le a hivatali esküt.
Kis József polgármester érdeklődésünkre elmondta: András atya, Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke egy beszélgetésük során kérte, vegye figyelembe, hogy Papolcnak soha nem volt képviselője a községháza vezetésében, legyen szempont az ottani közösség óhaja is az alpolgármester-választás során. Sokszor vádoltak az évek során, hogy a románságot mellőzöm, sovinisztának, nacionalistának tituláltak. Azt mondtam: tegyék meg a jelölést, az alpolgármestert illetően a tanács dönt, a tanácstagok szavazata a döntő. De meg kell gondolni: legyen jó Papolcnak ss az egész községnek is. A választásba nem szóltam bele, elfogadtam a voksolás eredményét” – mondta Kis.
Az új alpolgármesternek nincs tapasztalata, de bízik benne, hogy a következő választásokig jól együtt tudnak dolgozni a község érdekében, a maga tapasztalataival segíteni fogja Dogaru munkáját – mutatott rá Kis József.