Ökumenikus istentisztelet Kézdivásárhelyen

2018. október 31., szerda, Közélet

Minden hónap negyedik vasárnapján ökumenikus istentiszteletet tartanak a kézdivásárhelyi evangélikus-lutheránus templomban, az elsőre az elmúlt hét végén került sor. A protestáns lelkészek szerint e templom a város ökumenikusságának szimbóluma, vasárnaponként ugyanis eddig is református, unitárius és evangélikus istentisztelettel várták a híveket.

  • Iochom István felvétele
    Iochom István felvétele

A vasárnapi szószéki szolgálatot Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész végezte (Róm, lev. 12:2 – „Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek képesek megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik és ami tökéletes. Ezekre igyekezzetek!”), ágendát mondott az evangélikus gyülekezet kinevezett fiatal lelkipásztora, Végh Nimród. A gitárkísérettel bemutatott ökumenikus énekeket és a Szívemet hozzád emelem kezdetű felekezet közti zsoltárt közösen énekelték a jelenlevők.

Az adományokból és támogatásokból megújuló templom egyre gyarapodik. „Augusztusban Lőrincz István nyugalmazott gépészmérnök egy faragott Luther-rózsával ajándékozott meg, amelyet elhelyeztünk templomunk falán. Örömre adott okot, hogy a templomi padokra elkészített párnákat Berszány Tibor, a Bertis-üzletlánc tulajdonosának anyagi támogatása fedezte Imreh Zsombor felügyelő ügyintézésének köszönhetően, támogatott még a sepsiszentgyörgyi Diószegi-cég, asszonyaink pedig hímes-hagyományos oltári terítőket készítettek” – tájékoztatott Végh Nimród lelkipásztor, és elmondta, hogy ökumenikus istentiszteleteikre felekezeti hovatartozástól függetlenül szeretettel várnak mindenkit. A kisközösség irányítói szeretnék továbbá, ha elhelyezhetnének egy szépen szóló kisebb harangot a templom melletti téren felállított  faragott haranglábon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2018-10-31: Közélet - Iochom István:

Emlékfoszlányok hangja (Bemutatták dr. Szőcs Géza legújabb könyvét)

Hétfő este mintegy negyven érdeklődő jelenlétében mutatták be Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében dr. Szőcs Géza Pro Urbe díjas ny. egyetemi tanár, kultúraszervező, a Siculus Rádió volt főszerkesztője legújabb, kilencedik publicisztikai könyvét, az Emlékfoszlányok hangját, a Hang-sorozat nyolcadik kötetét. Rövid két hét alatt ez volt a tizedik könyvbemutató Kézdivásárhelyen. A rendezvényre dr. Szőcs Géza fia, ifj. Szőcs Géza, az eddig megjelent kötetek műszaki szerkesztője, két unokája, Mátyás és Nóra, valamint leánya, Enikő is hazajött Magyarországról.
2018-10-31: Közélet - Demeter Virág Katalin:

A kitermelés leállítását kérik (Szemerjai erdő)

Nem mondanak ellent az egészséges, szelektív vágásnak, de nyomatékosan kérik, hagyják érintetlenül azt az erdőrészt, amely Szemerját védi – fejtette ki hétfői sajtótájékoztatóján Nagy Gábor Levente. A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke a Pacén zajló kitermelés kapcsán fogalmazta meg ismét a környéken élők aggodalmait, és kilátásba helyezte, amennyiben szükséges, ismét aláírásgyűjtést indítanak a terület védelméért.