Igen, a Váradi József utcáról van szó. Már megint. És – ahogy elnézem – még jó sokáig. Dokumentáló terepszemlére indultam, fényképezőgéppel, ahogy kell. Egy hölgy a tömbház teraszáról valamiféle illetékesnek nézhetett, mert azt kérdezte: tessék mondani, jön még erre valaki az idén dolgozni? Reméljük, hogy igen, válaszoltam, hiszen miért fosszam meg a reménytől. Már négy éve tart ez így, még a cigány is megunja, szólt le onnan fentről, és hangjából nagyon-nagyon kiérződött a csalódottság. Az utca lakójánál csak a megrendelőnek kellene csalódottabbnak lennie. Ha arra menne, és szétnézne. De nem megy arra. Mert akkor látnia kellene, hogyan űztek csúfot, hogyan mocskolták meg az eddig végzett munkát az útépítők. Úgy néz ki az egész utca, mintha minden csapat, amelyik az évek során ott dolgozott, a saját feje szerint végezte volna a rá eső részt – mert, hogy egységes elképzelés, magyarán kivitelezési terv szerint nem dolgoztak, az bizonyos. Csak szemelgetve a hibákból. Jó elképzelés a mindenféle légvezetékek föld alá helyezése, de a kivitelezés kívánnivalót hagy maga után. A telefon, internet, kábeltévé stb. vezetékeinek készített aknák például sok helyütt a járda szélére kerültek, szegélykövet ilyen helyre a munkások nem tudtak tenni. De megszakad a szegélykő a kitört vagy ott felejtett régi villanyoszlopok miatt, az ivóvíz leágazásának elzáró csapja miatt, a tűzcsap fedele miatt, a régi szennyvízakna miatt, az új esővízlefolyó miatt, a földből kijövő vezetékek miatt, a gázcső miatt, a villanyóratartó dobozok miatt, az újonnan behelyezett villanyoszlopok miatt, szóval minden miatt, ami csak egyszer lehetséges. Persze, minden javítható lenne, de ha valaki azt mondja nekem, hogy a hibákat ki is javítják, mielőtt az úttest koptatórétegére és a járda aszfaltozására kerül sor, azt – sértődés ne essék – szembe fogom röhögni. Hiszen láthattuk: alig néhány méterrel arrébb, a Fecske utcában a régi beton villanyoszlopot egy évre az utca végleges leaszfaltozása után vették ki, befoltozták ugyan a helyét, de ahol nem összefüggő az aszfaltréteg, ott egy-két tél után a fagy megmutatja, mire képes.

Hát így állunk jelenleg. Már jó sok ideje egy helyben toporogva, merthogy hetek óta errefelé munkásembert nem láttak a lakók. Elmúlt a nyár, el szép lassan az ősz is, most még lehetne dolgozni – de talán majd akkor, amikor lefagy. Amikor a betonozás annyit ér, mint holt lovon a patkó, amikor az aszfaltozás ablakon kidobott pénz. És akkor majd lehet szidni a polgármestert reggeltől estig, de még akár éjszakai váltásban is, holott ő csak annyiban hibás, hogy jót akar városának. Ellentétben azokkal, akik az utcákban dolgoznak.