Orbán: ma van szuverenitásunk, van saját utunk

2018. november 1., csütörtök, Világfigyelő

Az erős, magáért kiállni képes ország, amelyet Tisza István politikai pályafutása legfontosabb céljának tartott, ma valóság – mondta Orbán Viktor kormányfő tegnap Budapesten, gróf Tisza István Kossuth Lajos téri emlékművénél, a néhai miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából tartott koszorúzási ünnepségen.

Meg kell becsülni, hogy Magyarországnak ma van szuverenitása, saját útja, erős gazdasága, határokon átívelő nemzeti összetartozása, és vannak erős szövetségesei – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő Tisza Istvánt ízig-vérig nemzeti politikusnak nevezte, aki nem osztályok, nem úri klikkek, nem ideológiák, nem pénzügyi csoportok, hanem a teljes magyar nemzet érdekét tartotta szem előtt, és minden magyar kortársánál pontosabban értette Magyarország, a monarchia és Európa helyzetét.

Még ma is nehéz megérteni, hogy 1914 nyarán Európa miért szorította saját halántékához, és miért sütötte el a pisztolyt. Ám minél többet ismerünk meg a tényekből, egyre inkább úgy tűnik, az egész úgy indulhatott: hoztak egy rossz döntést Bécsben, egy másikat Berlinben, egy harmadikat Szentpéterváron, egy negyediket Párizsban és egy ötödiket Londonban, és a sok rossz döntés összeadódott egy egész Európát felőrlő katasztrófává – mondta. Hozzátette: a magyarok nem voltak abban a helyzetben, hogy a sok rossz döntés árnyékában jó döntést tudjanak hozni, „nem voltunk szuverének, hozzá voltunk láncolva egy multietnikus birodalomhoz, egy zuhanásnak indult sziklához, amely négy év múlva földet ért, és ripityára tört”.

A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ma is a világpolitika átrendeződésének éveit éljük, ma is hódítanak önveszélyes eszmék, és nincs hiány „a másnapi címoldal horizontján gondolkodó” európai vezetőkből sem. „Ma is észnél kell lennünk, mert egész hazánk rámehet, ha kiengedjük a kezünkből a sorsunk irányítását” – mondta Orbán Viktor.

Száz éve annak, hogy a dualizmus korának legendás politikusa mártírhalált halt, az életét kioltó lövések az egész nemzetet megsebezték, halála úgy rázta meg Magyarországot, mint Zrínyi Miklósé vagy Széchenyi Istváné – jelentette ki a kormányfő. Szavai szerint Tisza István azzal az elhatározással lépett a politika pástjára, hogy legalább egy építőkövet tudjon vinni a magyar nemzet jövőjének megalapozásához. A háborús összeomlás, a vörös terroristák pusztítása és az ország kétharmadának elcsatolása után ezek az építőkövek jelentették azt az alapot, amelyre a két háború közötti korszak nagy magyar államférfijai, Bethlen vagy Klebelsberg építkezni tudtak – fogalmazott, hozzátéve, hogy jó néhány építőköve még egy évszázad után is itt van abban a talapzatban, amelyre a magyar nemzetet építik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-11-01: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Gasztrotérkép és elismerések Háromszéknek (Összehangolt turizmusfejlesztés)

Elkészült Sepsiszentgyörgy első gasztroturisztikai térképe, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület gondozásában megjelent színes kiadvány 16 megyeszékhelyi vendéglátóhely és étterem jellemző fogásaival csábítja nem csak a várost felkereső látogatókat. Első körben 2400 példányt jelentettek meg magyar és román nyelven, mától a megyeszékhelyi turisztikai irodában, a vendéglátóhelyeken és kulturális intézményekben is elérhetők, jövő évben pedig várhatóan bővített kiadványt jelentetnek meg a kezdeményezők, Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület közösen a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetségével.
2018-11-01: Világfigyelő - :

A reformáció lényege a megújulás

Ökumenikus ünnepségen emlékeztek meg a reformáció kezdetéről tegnap este Budapesten a Reformációi emlékparkban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára kiemelte: a reformáció lényege a megújulás, a reformáció emléknapján pedig a protestánsok nemcsak visszaemlékeznek a reformátorok tetteire, de igyekeznek lélekben ők maguk is megújulni.