A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek

2018. november 1., csütörtök, Világfigyelő

November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.

Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – írták. A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel – olvasható az MKPK közleményében.

III. Gergely pápa (731–741) bővítette az ünneplendők körét: – a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep – ismertették.

November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen „a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Az egyház „a feltámadás és az örök élet hitével s az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért – írták.

Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról először 998-ban emlékeztek meg, majd ez a XI. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt – írták. Az egyház az ünnepen bizalommal kér kegyelmet Istentől az elhunytaknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-11-01: Világfigyelő - :

A reformáció lényege a megújulás

Ökumenikus ünnepségen emlékeztek meg a reformáció kezdetéről tegnap este Budapesten a Reformációi emlékparkban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára kiemelte: a reformáció lényege a megújulás, a reformáció emléknapján pedig a protestánsok nemcsak visszaemlékeznek a reformátorok tetteire, de igyekeznek lélekben ők maguk is megújulni.
2018-11-01: Világfigyelő - :

Juncker Ausztria miatt sajnálkozik

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki tegnap az osztrák kormány azon döntése miatt, hogy Ausztria kilép az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából.