A megyei önkormányzat által meghirdetett versenytárgyalásra nem jelentkezett egyetlen cég sem, amely tejterméket vinne az iskolákba, óvodákba, ezért a licitet meg kell ismételni – tudtuk meg Henning Lászlótól. A megyei tanács alelnöke elmondta, törvény szerint a helyi önkormányzatok is lebonyolíthatnák a beszerzést, de egy jogi hézag miatt a megye nem utalhatja ki számukra a szükséges összegeket.
A megyei tanács fél éve indította a tej-kifli program közbeszerzési eljárását, de a folyamatos jogi akadályok miatt tanévkezdés után közel másfél hónappal sem sikerült a helyzetet megoldani. Bár a helyi önkormányzatok közvetlen odaítéléssel rövid idő alatt megköthetnék a szerződéseket a termékekre, a pénz leosztására egyelőre nem kapott szabad utat a megyei tanács, Henning László szerint a vonatkozó engedély a mezőgazdasági minisztériumnál akadt el. Háromszéken négyezer rövid programos óvodás és 19 ezer diák jogosult az ingyentízóraira előkészítő osztálytól nyolcadikig, s egyelőre nem sok a remény arra, hogy ebben a félévben a gyermekek kapnak tej- és pékterméket, valamint gyümölcsöt.