Krími gyermekek ifjúsági hadserege

2018. november 2., péntek, Világfigyelő

Jelenleg 65, kiskorúakból álló, úgynevezett ifjúsági hadsereg működik mintegy hétezer taggal az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten lévő különleges státusú Szevasztopol városában – hozta nyilvánosságra a Krími Jogvédő Csoport nevű szervezet. A csoport emlékeztet arra, hogy a nemzetközi jog tiltja a háborús propagandát és a megszálló országnak saját hadserege népszerűsítését.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a fenti adatot Szevasztopol „kormánya” hozta nyilvánosságra. A jogvédők a város „parlamentjének” honlapjára hivatkozva közölték, hogy „az iskolások orosz mozgalma” és az „ifjúsági hadsereg” nemrég 1800 új tagot vett fel. „A nemzetközi dokumentumot, amely tiltja a gyermekek olyan irányú nevelését, hogy pozitív kép alakuljon ki bennük a katonai, illetve paramilitáris csapatokról, a háborúról, valamint kedvet csináljon nekik a megszálló hadseregben való szolgálatra, Oroszország 1993. augusztus 23-án ratifikálta” – mutatott rá Irina Szedova, a jogvédő szervezet szakértője. Elmondása szerint az efféle „katonai, hazafias nevelésnek” titulált foglalkozásokon a Krím félszigeten élő gyerekeket és fiatalokat lőfegyverekkel való bánásmódra, egyenruha viselésére oktatják. A tinédzser korúakat megismertetik a különböző típusú fegyverekkel, ökölharcot oktatnak, valamint a katonai tudományok alapjait tanítják nekik.

„Az egyik legalapvetőbb érték, amit a tudatukba ültetnek ezeken az órákon, az a háborús győzelem. Az efféle nevelésnek köszönhetően a gyermekek tudatában végbemegy a Krím megszállásának és a félkatonai alakulatoknak a legalizálódása” – fejtette ki a szakértő, hozzátéve, hogy felnőtté válva ezek a gyerekek megtanulják magukat Oroszország állampolgárainak érezni, és megvédeni a megszálló hatalom érdekeit akár paramilitáris fegyveres csoportok tagjaiként is, mindez pedig a szakértő szerint súlyos megsértése a nemzetközi humanitárius jogi normáknak.

Az a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov, aki október 17-én húsz embert megölt és további mintegy ötvenet megsebesített a Krím félszigeti Kercs egyik középiskolájában, engedéllyel tartotta magánál azt a lőfegyvert, amellyel iskolatársait lemészárolta, és tette elkövetése előtt járt lőgyakorlatra is.

Közben Volodimir Jelcsenko ukrán ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország változatlanul semmibe veszi az emberi jogokat az általa megszállt Krímben. Adatai alapján 2014 és 2017 között 108 ezer embert telepítettek át Oroszországból a Krímbe egyértelműen azzal a szándékkal, hogy megváltoztassák az elcsatolt félsziget etnikai összetételét. Továbbra sem engedélyezik a krími tatárok érdekképviseleti szervezetének, a medzslisznek a működését. Az ukrán nyelven tanulók száma pedig drasztikusan visszaesett: a 2013–2014-es tanévben még több mint 13 ezren voltak, a 2017–2018-as évben már csak 172 diák maradt.

A Krím 2014 tavasza óta tartó megszállása alatt eddig már több mint 12 ezer krími lakost hívtak be sorkatonai szolgálatra az orosz hadseregbe. Most esedékes a nyolcadik sorozás, mintegy háromezer krímit terveznek behívni katonai szol­gálatra – írta az UNIAN.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-11-02: Világfigyelő - :

Trump katonákkal fogadná a migránskaravánt

Az amerikai elnök akár 15 ezer katonát is küldene az Egyesült Államok déli határaihoz a Közép-Amerika felől közeledő migránskaravánok miatt. Donald Trump erről a Fehér Házban beszélt újságíróknak, mielőtt floridai kampányútra indult.
2018-11-02: Világfigyelő - :

A rossz időjárás áldozatai

Tizenhétre emelkedett a rendkívül rossz időjárás áldozatainak száma Olaszországban tegnap. Az északkelet-olaszországi Veneto tartomány területén tegnap is a legmagasabb fokozatú riasztás volt érvényes.