Kolozsvári Grandpierre Emil meséi

2018. november 3., szombat, Kiscimbora
A rikító madár
Volt egyszer egy végtelen gazdag király, és volt neki három legény fia.
Egyszer azt álmodta a király, hogy ha ő meghallaná a rikító madár hangját, megfiatalodna. Mondta hát a fiainak, menjenek mindenfelé a világban, tudják meg, létezik-e a rikító madár valahol. És amelyik elhozza, hogy ő hallhassa a hangját, annak a fiának adja a királyságát. Ha meg ketten hozzák el, mindketten fele-fele királyságot kapnak.
  • Fodor Hanna rajza, Sepsiszentgyörgy
    Fodor Hanna rajza, Sepsiszentgyörgy
A két öregebbik fiú együtt indult el. Mentek hetedhét országon keresztül, érdeklődtek mindenfelé a rikító madárról, de nem hallott arról senki. Meggondolták végül a dolgot, hogy ők nem szédelgik össze a világot egy madárért, s haza is mentek. A király még örült is nekik, de hiába, nem vitték a rikító madarat.
A királynak voltak tudósai, akik jósolgatták, hogy a legkisebb fia még úton van, s az jár majd szerencsével.
Várta a király, várta, teltek-múltak az évek.
A legkisebb fiú meg vándorolt egy óriási nagy erdős-hegyes vidéken, s elveszett benne. Már be is sötétedett, gondolta, erre senki nem lakik, mikor valami világosságot vett észre. Odamegy, s látja, egy ház ablaka világít. Illedelmesen bekopogtat és egy vasorrú öregasszony nyitja ki az ajtót. Meglátja a fiút, s megijed, hol jár ez itt! Az ő fia a hétfejű sárkány, az erdejébe senki nem teheti a lábát, mert rögtön megeszi.
– Máris jön, gyere, hadd bújtassalak el! Bújj a padka alá!
Hazamegy a hétfejű sárkány, kérdi az anyját:
– Ki járt itt? Förtelmes emberszagot érzek!
Az asszony addig-addig mondta, hogy itt nem járt senki, míg a sárkány meg nem nyugodott. Akkor megvacsorázott, s újra elment őrizni az erdejét. A királyfi meg elmondta az öregasszonynak, mi járatban van, hogy a rikító madárról nem tud-e valamit. Mondja az öregasszony, hogy soha életében nem hallott rikító madárról, hanem az ő erdejükön túl él egy tengerparti róka, az tán tud valamit.
– Én meg neked adom ezt a sípot, és amikor a tengerparthoz érsz, fújjál bele, előkerül a róka, s mindent megtesz, amit mondasz neki. Olyan róka az, hogy sok mindent tud.
Napok múltával a fiú csakugyan odaért a tengerparthoz, széjjelnézett, és eszébe jutott a síp. Belefújt, hát csakugyan ott termett előtte a róka, s mindjárt azt kérdezte, mi a kívánsága. Mondja, hogy az apja mit álmodott, és a rikító madarat akarja neki hazavinni. Azt felelte a tengerparti róka, hogy itt jó helyen jár, tudja, kinek van ilyen madara, de az a király odaát lakik, túl a tengeren. Fogja meg a farkát, és átal­úszik véle.
A róka a királyfival beleugrott a vízbe, s hipp-hopp, máris ott voltak, még vizesek se lettek. Vezette a királyhoz, ő meg eltűnt.
– Ha szükség lesz rám, fújjál csak a sípba! – mondta még a róka.
A fiú szépen bement a királyhoz, előadta, ki az ő apja, elmondta azt is, mi járatban volna, s látta is, hogy egy aranykalitkában egy tarka madár hintál. Mondja a király, hogy ezt hívják rikító madárnak, de a világon nincsen olyan gazdag király aki ezt meg tudná fizetni.
– Hanem – azt mondja – hetedhét országon túl él egy nagyúr, annak van két lova. Az egyik ezüstszőrű, a másik aranyszőrű. Azért a két lóért már elcserélném a madarat.
Míg a királyfi gondolkodik rajta, hogy kéne a lovakat megszerezni, bemegy a királyhoz a szép, aranyhajú lánya. Megtetszett neki rögtön, de mint afféle vándor királyfi, nem mert szólni róla. Inkább azt mondta a királynak, elmegy, s ha tudja, elhozza a lovakat.
Ment a rettentő hosszú úton, s akkor jutott csak eszébe a síp. Belefújt, máris ott termett a róka. A királyfi elmondta, hogy miként járt.
– Meglesznek a lovak, attól ne félj! – mondta a róka, s odaértek egy szemhunyás alatt.
Látja ám a királyfi, hogy katonák őrzik az istállót.
– Ne törődj vele, csak gyere utánam! Láthatatlanná változom, és máris elhajtjuk tőlük a lovakat.
De a róka csinált még valamit, mert az istállóban is maradt két ló, az istálló előtt is állott kettő. Ezeket be is kötötték az ólba, a benti kettőt pedig elkötötték.
– Ülj rá az egyikre – mondta a róka –, s vissza se nézzünk!
– És a katonák hova lettek?
– Azok vannak az istállóba kötve, nem tudnak azok semmit tenni most már.
Míg a királyfi odajárt, az apját nagyon faggatta a királykisasszony, ki volt s mi volt, hová lett a legény, mert szerelmes lett nagyon. Az meg egyszer csak megjelenik a két lóval! A király majdnem a nyakába esett örömében, adta is a kalitkát, de a királyfi most sem mert a lányról mondani semmit. Majd csak odakint fújt bele a sípba, hogy tán a róka kieszel valamit.
– Mi baj van? – kérdi.
– Nagy baj. Szerelmes lettem a királylányba, de az apja biztos nem adná nekem.
– Jól van – azt mondja a róka –, elszöktetjük. Láthatatlanul bemégy a szobájába, visszaváltozol, s jön, hogyha akar.
Kis idő múlva látja, hogy jönnek ki egymásra borulva.
„No, ez rendben van – gondolta a róka –, de akkor már a lovakat is visszük! Átalviszem a túlsó partra őket, énrám aztán már nemigen lesz szükség.”
Úgy is történt.
Jósolták már a jósok is:
– Jön a legkisebb királyfi haza, szerencsével járt, nem is egyedül jön!
A két idősebb fiú meghallotta, irigyek lettek az öccsükre, és megbeszélték, semmi áron nem engedik, hogy előkerüljön.
Volt a királynak a hegyekben egy kastélya, senki nem lakott benne. De az út az előtt vezetett a várig, hát a testvérek lesbe álltak.
Ahogy a legkisebb királyfi megpillantotta őket, örömmel ugrott le az ezüstlóról, de azok elkapták, s a királylánnyal együtt bezárták a kastélyba, a lovakat az istállóba kötötték. Végül levágták az egyik vadászkutyájukat, a szívéből, májából szedtek össze, s felkapták a rikító madárral a kalitkát.
Otthon azt mondták, valami vadállat tépte széjjel a testvérüket, a véres valami maradt csak belőle, és a kalitka a madárral. De a király nem örült a madárnak. A madár is nagyon borzolta a tollát, gyász borult az egész palotára, csak a tudósok bizonygatták:
– Él a királyfi! Nem is olyan messze!
Addig bizonygatták, hogy a király katonákkal kezdte kerestetni, s meg is találták a kastélyban, még a két lovat is. Zeneszóval vonultak haza.
Meglátja a madár a királylányt, rákezdi örömében a beszédet! Szalad a király a tükörhöz, nézi magát. Hát, uramfia! Fiatal!
Megbüntették a két nagyobb fiút, nekikészültek a lakodalomnak, s a király azóta is fiatal, ha a madara él még.
 
Az elégedett ember
Megöregedett a derék Markal, Mátyás király udvari bolondja, s a király jutalmul rengeteg ízes szaváért, sok mulattatásáért, kertes házat adott neki ajándékba. Megköszönte Markal a fejedelmi ajándékot, s mivel a kertészkedéshez értett, fél évi munkával olyan gyönyörűvé varázsolta a kertjét, hogy boldogság fakadt a lelkében annak is, aki csak kívülről látta. Ácsorgott is a nép nap nap után a kerítés mellett. Még jobban megszaporodott a bámészkodók száma, mikor Markal fölírást helyezett a kapu tetejébe. A fölírás így szólt: „Ha van olyan ember, aki élete jelen állapotával tökéletesen meg van elégedve, jelentkezzék nálam, mert neki adom a kertemet.”
Még meg sem száradt a festék a felíráson, jelentkezett egy polgárember, Markaltól tudakolta, hogy a kert tulajdonosát merre keresse.
– Én vagyok az – mondta Markal.
– Azért jöttem, hogy kegyelmedtől átvegyem ezt a kertet, mert szent esküvéssel bizonyíthatom, hogy életem jelen állapotával tökéletesen meg vagyok elégedve.
– Készséggel kegyelmednek ajándékoznám a kertemet – felelt Markal –, ha nem volnék meggyőződve kegyelmed állításának az ellenkezőjéről. Mert ha kegyelmed élete jelen állapotával tökéletesen meg van elégedve, akkor ugyan bizony mi szüksége volna erre a kertre?
 
A szerecsen
Markal, Mátyás király hírhedett udvari bolondja többek között azzal múlatta idejét, hogy ami bolondságot látott és tapasztalt, egy könyvbe följegyezte, hogy emléke ne vesszen az emberi butaságnak.
Történt pedig egyszer az, hogy Mátyás királyhoz egy szerecsen jött látogatóba. Ez a szerecsen addig ma­gasztalta a hazájabeli lovakat, mígnem a király lóvásárlással bízta meg, s ezer forintot adatott neki. Markal ezt a cselekedetet is fölvette a bolondságok lajstromába.
A szerecsen útra kelt, a király meg egy napon felütötte Markal könyvét, s a bolondságok között ráakadt a maga cselekedetére. Magához parancsolta Markalt.
– Hát te bolondnak tartasz engem? – kérdezte, és haragosan rácsapott a könyvre.
– Én felségedet bolondnak nem tartom – felelt Markai –, de úgy vélem, hogy ezt a cselekedetet jogosan vettem föl a könyvembe, mert az a szerecsen soha meg nem fog jönni a lovakkal.
A király eltűnődött a válaszon.
– Jól van – mondta aztán –, de hátha a szerecsen mégis meghozza a lovakat?
– Ha ezt teszi, akkor felséged nevét kitörlöm, s helyébe a szerecsen nevét írom.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 53
szavazógép
2018-11-02: Sport - Tibodi Ferenc:

Tizenhét pontos vereséggel küldtük haza a törököket (Női kosárlabda, Európa-kupa)

A Sepsi-SIC emberfelettit nyújtva a pályán, kőkemény védekezésének is köszönhetően 87–70-re verte meg a Mersin BSB együttesét a női kosárlabda Európa-kupa második csoportmérkőzésén. A zöld-fehérek tegnap esti fantasztikus sikeréhez kellett Marina Solopova és Kristina Higgins remekelése, akik mind támadásban, mind védekezésben kitűnően teljesítettek.
2018-11-03: Kiscimbora - :

Páskándi Géza: Kitalálós