A gimnáziumot 1918-ban a világháborús események miatt bezárták, ezért Sass Kálmán a Bihar megyei Feketebátor katolikus kolostorában próbálta félbeszakított tanulmányait folytatni, miközben cselédként dolgozott a papoknál. A trianoni békediktátum aláírása, a határok véglegesítése után beiratkozott a nagykárolyi piarista gimnáziumba, ahol 1924-ben kiváló eredménnyel érettségizett. Számára a felemelkedéshez az egyetlen lehetőséget a papi pálya nyújtotta. 1924 és 1928 között a Kolozsvári Teológiai Intézet hallgatója volt. Lelkészi diplomával a zsebében a Nagykároly melletti Domahidán lett segédlelkész és a földbirtokos Domahidi Pál gyerekeinek a nevelője.

Svájcban, Bázelben teológiai tanfolyamon vett részt, s közben a bibliai nyelvek – héber, görög, arámi – tanulmányozásába kezdett. Bázeli tartózkodásának volt egy kalandfilmre emlékeztető fejezete. A bázeli teológiai intézetet és kollégiumot több svájci család finanszírozta, többek között Welti Henrich dúsgazdag készruha-kereskedő, Paraguay tiszteletbeli svájci konzulja, akivel Sass Kálmán meghitt viszonyba került. Egyik alkalommal Kiss Bertalannal együtt csónakáztak a Genfi-tavon, amikor a közelükben feltűnt Welti Henrich és felesége, Welti-Schneider Berta csónakja. A nagy pártfogó és támogató svájci házaspár csónakjából kiesett a feleség, Sass Kálmán gondolkodás nélkül a vízbe ugrott és kimentette a konzulnét. Weltiné ezért hálából örökbefogadási eljárást indított és fogadott fiának nyilvánította. Kérte, hogy maradjon Svájcban, ne jöjjön vissza Romániába, legyen a gazdag család egyik örököse. Egyikük sem gondolta, hogy micsoda lavinát zúdít majd ez az örökbefogadás Sass Kálmánra a két világháború közötti, majd a szocialista Romániában. Azzal vádolták, hogy a Welti család közvetítésével kémkedett a nyugati „imperialista államoknak”.

Sass Kálmán a teológiai tudományok különböző ágazataiban, a bibliai nyelvek tanulmányozásában szeretett volna elmélyülni, azonban Sulyok István királyhágómelléki református püspök határozott utasítására már 1931-ben – még a teológiai kurzus befejezése előtt – vissza kellett térnie Nagyváradra. Az engedelmességnek egyetlen magyarázata van: Sass Kálmán árvasága és szegénysége következményeként csak az egyház anyagi támogatásával tudta befejezni kolozsvári teológiai tanulmányait, ezért pedig öt évig a püspökség rendelkezésére kellett állnia. Sulyok István püspök 1931. július 1-jétől nagyváradi segédlelkészévé nevezte ki. Amikor 1933-ban megüresedett a mezőtelegdi lelkészi állás, Sass Kálmánt nevezte ki a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület egyik legnagyobb gyülekezetének lelkipásztorává. Kivételes szervező és közösségteremtő képességei itt mutatkoztak meg először.

A politika iránti vonzalmát jelzi, hogy tagja lett az 1922 és 1938 között tevékenykedő Országos Magyar Pártnak, később is gyakran vállalt politikai szerepet.

Mezőtelegdi lelkészi munkáját egyfajta kettősség jellemzi: vonzódik a nagyköz­ség lakosságának jelentős részét alkotó munkássághoz, rokonszenvez velük, világosan látja  kiszolgáltatott helyzetüket és tömény nyomorukat, de azt is észreveszi: a szovjet Oroszországból beszivárgó kommunista eszmék az egyház számára nemcsak kihívást jelentenek, hanem valójában hamisak, következményeik pedig beláthatatlanok. Emiatt a román államhatalom és a Siguranța, de az egyházi felettes szerve, a nagyváradi püspökség is kommunista tevékenységgel vádolta. 1936 szeptemberében, kevéssel az után, hogy a határ menti Érmihályfalva református gyülekezete lelkészének választotta, bűnügyi eljárás indult ellene, letartóztatták, és az ítélet meghozataláig papi állásából is felfüggesztették.

A román állambiztonsági szervek 1939 október-novemberében, azzal a váddal, hogy tagjai „az irredenta, revizionista, nacionalista Erdélyi Magyar Önvédelmi Szervezetnek”, több mint 1000 személyt tartóztattak le, csendőri kísérettel Kolozsvárra szállították őket, s azt állították róluk, hogy a románellenesség megtestesítőjeként és szinonimájaként emlegetett Rongyos Gárda tagjai.

Sass Kálmán 1939-ben a román királyi titkosrendőrség (majd 1957-ben a Securitate nyomozói előtt is) következetesen tagadta, hogy tagja lett volna az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szervezetnek, azt azonban nyíltan kijelentette: ha tudott volna a szervezetről, akkor egészen bizonyosan csatlakozik hozzá.

Bár semmit nem tudtak rábizonyítani, 60 római katolikus és református paptársával együtt arra kényszerítették, hogy „önként” mondjon le a román állampolgárságáról, autóbuszokra ültették és egy magyar–román fogolycsere-egyezmény alapján Pocsajnál átadták őket a magyar hatóságoknak.

Sass Kálmán a második bécsi döntést követően, 1940. szeptember 6-án, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után tért vissza az érmihályfalvi református gyülekezetbe.

Magyarországi, budapesti száműzetésének – mert annak tekintette a közel egy évet – van egy időszaka, amelyet a Securitate a „horthysta kémszolgálatba való beszervezésének”, egy „kémiskolai kiképzésen” való részvételének periódusaként emleget. A több hónapos vallatás, kínzás, a hallucinációt kiváltó meszkalin kábítószer adagolása után csikarták ki belőle a halálos ítélet kimondását alátámasztó egyik legsúlyosabb vádpontot.

A háború forgatagában

Úgy tetszett: Sass Kálmán életében a második bécsi döntés után nyugalmasabb korszak következik. 1940. szeptember 6-án segédlelkészével, Horváth Viktorral együtt visszatért Érmihályfalvára, a futóhomok világába. Azonnal építkezésbe kezdett, a település spiritus rectoraként mindenhol ott volt, ahol páratlan munkabírására, szervezőkészségére szükség volt: az Erdély Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) járási elnöke, az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) érmihályfalvi elnökeként tizenkilenc, ma is álló, egykori szegény munkáscsaládok számára emelt lakóház felépítését irányította. Megírta Mezőtelegd történetét, amely ma is kézikönyv.  Az érmihályfalvi református egyházközségnek külön nyomdát szerzett.

Mindezt a kihallgatás során, a halálos ítélet kihirdetésekor vádként fogalmazták meg ellene: az EMKE „magyar nacionalista egyesület”, annak érmihályfalvi járási elnöke maga is nacionalista, soviniszta. Ennek bizonyítására azt a Sass Kálmán által is elismert statisztikai adatot említették, hogy az 1918 és 1940 között görögkeleti, illetve görög katolikus hitre tért (vagy kényszerített) egykori magyarok közül 150–250 személyt sikerült visszahoznia a református egyházba.

Sass Kálmán románellenességének túlhangsúlyozását elrettentésnek szánták: a mindenkori román hatalom ezeríziglen megbosszulja a nemzet elleni legkisebb sérelmet is.

A vallatás során csupán az antiszemitizmus vádját nem sikerült bizonyítani: Sass Kálmán 1944 májusában a sajtóban is tiltakozott a közel ezer érmihályfalvi zsidó deportálása, haláltáborokba való elhurcolása ellen. Az állambiztonsági szervek által megállapított kritériumrendszer szerint fasisztának minősítették az Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között tevékenykedő valamennyi polgári pártot, így az Erdélyi Pártot is, melynek Sass Kálmán járási elnöke volt.

A követési dosszié adatai alapján hamar kiderítették: Sass Kálmán 1944. augusztus 23., tehát a királyi puccs után is „kapcsolatot tartott fenn a magyarországi politikai és a reakciós klerikális körökkel” 1947-ig, sőt, később is. E körök képviselői közül főleg levelezés útján kapcsolatot tartott fenn Tildy Zoltánnal, Maléter Pállal, ám elsősorban Révész Imre volt debreceni református püspökkel, közvetlen egyházi felettesével.

A Magyar Népi Szövetségtől a Magyar Ellenállási Mozgalomig

Sass Kálmán az egyházközség Aranykönyvében csupán utalt arra, hogy az 1944 október végén Érmihályfalvára visszatért román tisztviselők, csendőrök, hivatalnokok valóságos bosszúhadjáratot indítottak a magyar lakosság ellen.  Akkor még nagyon reménykedett abban, hogy a nagyhatalmak legalább a Partiumot Magyarországhoz csatolják. A frissen megalakult Magyar Népi Szövetségnek is azért lett a tagja – a járási elnöki tisztséget is elvállalta –, hogy Erdély hovatartozásának kérdésében, az itteni magyarság döntő többségének óhaja mellett következetesen kiálljon.

1948. évi önéletrajzi vallomása szerint az 1946. évi parlamenti választásokon a Magyar Népi Szövetség megyei képviselőjelöltje volt. Még 1947-ben is komoly esélyei voltak a politikai szerepvállalásra.

Egyházi és világi ellenfelei – a Siguranța és a rendőrség vádaskodásaira alapozva – az egyre nagyobb hatalomra szert tevő Román Kommunista Párt szekértolóivá váltak, és valójában hozzájárultak 1947. évi internálásához.

Egy Cheţac nevű érmihályfalvi őrmester tartóztatta le, kísérte Kolozsvárra, majd onnan Szamosújvárra.

Sass Kálmán neve – 197 erdélyi magyaréval együtt – egy 1946. augusztus 21-én keltezett rendőrségi jelentés nyomán újból a „román- és rendszerellenesek” közé került. A Magyar Ellenállási Mozgalom címet viselő jelentéssorozat részletesen ismerteti a mind nagyobb hatalomhoz jutó Román Kommunista Párt és a Groza-kormány által „az állam belső és külső biztonságát veszélyeztető” szervezkedéseket és cselekedeteket. Ez az 1946-os rendőrségi jelentés kísértetiesen emlékeztet a Román Hírszerző Szolgálat 1990 márciusa utáni összegzéseire: már-már minden településben, minden utcasarkon egy-egy magyar összeesküvést véltek felfedezni.

A Sass Kálmán nevével fémjelzett érmihályfalvi per története szempontjából az „antikommunista és románellenes tevékenységgel” vádolt, egyébként jobbára köztiszteletben álló 197 erdélyi magyar neve azért is érdekes, mert Sass Kálmán követési dossziéjában egy részüket kémeknek vagy olyan személyeknek minősítették, akik az „imperialista” államoknak információkat továbbítottak.

A felsoroltak igen jelentős részét különböző politikai perekben a következő években elítélték: Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, Balogh Edgár, Jordáky Lajos, dr. Boga Alajos, dr. Boros Fortunát, Bözödi György, Bruder Ferenc, dr. Csőgör Lajos , dr. Erdő János (1990 utáni unitárius püspök), dr. Gazda Ferenc, dr. Korparich Ede, Lakatos István, dr. Teleki Ádám, László Dezső, dr. Pásztay Géza, dr. Szabó Pál, dr. Roska Márton régész, Sass Kálmán, dr. Unghváry Sándor, hogy csak a legismertebb személyiségek nevét említsük. A Magyar Ellenállási Mozgalom tagjaként említik Jancsó Elemér irodalomtörténészt, a Méhes Györgyként ismert és elismert Nagy Eleket, az Eminescu-kutató Kakassy Endrét, Maksay Albert teológiai tanárt, Kiss Jenő költőt, a székelyudvarhelyi Bányai János geológust.

Márton Áron

Az érmihályfalvi csoport perének, a Sass Kálmán elleni hajszának, a halálos ítéletnek az egyik megfejtési kulcsa részben ebben az 1946. évi rendőrségi jelentésben kereshető. A román rendőrség jelentése szerint a Magyar Ellenállási Mozgalomban az ő feladata az volt, hogy a külföldi akciókat összehangolja a Romániában működő szervezet tevékenységével. Főleg a román hatalom és közigazgatás magyarellenes intézkedéseiről gyűjtött információkat, azokat továbbította Magyarországra. Az volt a feladata, hogy bebizonyítsa: „Románia nem képes és nem is akar demokratikus jogokat biztosítani a magyarságnak”.

Sass Kálmánt 1947. július 17-én szállították Szamosújvárra. 1947. augusztus közepén a szamosújvári táborban már 496-an raboskodtak: kétharmaduk román, egyharmaduk magyar. A különböző járványok, a gyenge és ehetetlen táplálék miatt úgy hulltak a rabok, mint ősszel a legyek: „Az utolsó két hónapban 37-et temettek” – írta börtönnaplójában Puskás Lajos.

Sass Kálmán – bármilyen kihallgatás és bírósági ítélet nélkül – több mint fél évig raboskodott Szamosújváron. Kolozsvár, Zilah, Nagykároly, Nagyvárad Siguranța-börtöneit megjárva közel egy esztendőt töltött fogságban anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene.

Sass Kálmán számára a nagy vargabetűt leíró történelem (annak furcsa fintora) az igazi kellemetlenségeket az 1953 utáni évekre tartogatta. Sajnos faltörő kosként rohant neki a rendszer egészének. Súlyos, elsősorban önmagát és családját veszélyeztető hibákat követett el. Fittyet hányt arra, hogy a megvásárolt erdőt, szántót, legelőt államosították, állami gazdaságot működtettek rajtuk.

Ebbe a kilátástalan világba, a hermetikusan lezárt határok mögé robbant be a müncheni Szabad Európa Rádió léggömb-akciója. A SZER magyar szerkesztősége elindította a Nemzeti Ellenállási Mozgalom fedőnevű kezdeményezést, ennek során léggömbökkel Szabad Magyarország felirattal röpcédulákat, géppel írt újságokat szórtak le. A léggömbök igen gyakran a magyar–román határ innenső oldalára is több százezer példányban juttattak el röpcédulákat, „rendszerellenes” kiáltványokat, megszerkesztett újságokat, Hruscsov XX. szovjet pártkongresszuson elhangzott titkos beszédének milliós nagyságrendű példányait. Sass Kálmán, majd később dr. Andrássy Ernő nőgyógyász letartóztatásakor is megtalálták a léggömbökkel leszórt újságok egy-egy példányát. Bár a Securitate pontosan tudta, honnan származnak a röpcédulák, újságok, a SZER által kezdeményezett fiktív Nemzeti Ellenállási Mozgalom mögé „felépítette”, „kiszínezte”, „nemzetközi méretűvé terebélyesítette” a román–magyar határ közelében működő, egyetlen hiteles dokumentum által sem igazolt „felforgató és kémszervezetet”.

A valóságelemek adottak voltak: Sass Kálmán kitoloncolása majd „fasiszta” múltja, 1946-os állítólagos részvétele a Magyar Ellenállási Mozgalomban, dr. Andrássy Ernő két világháború közötti képviselő-jelöltsége, részvétele az 1940–1944 közötti Erdélyi Pártban, a bevonuló honvédek köszöntése, dr. Hollós István hadbírói ténykedése, majd az a kísérlete, hogy az Ellenállási Mozgalom magyarországi tagjaival Nyugatra szökjön, néhány biharvajdai gazdálkodó és lelkészük magyar forradalmat támogató eskütétele...

Mindez a román állambiztonsági szerveknek elegendő bizonyítékot nyújtott, hogy felgöngyölítsék a fegyveres összeesküvéssel, árnyékkormány létrehozásával, az imperialista államok javára folytatott kémtevékenységgel vádolt szervezetet, s hadbíróság elé állítsanak 31 érmelléki értelmiségit, munkást, földművest, kollektivistát.

(folytatjuk)