Szeben megyében csütörtök este három medve ment ki az országutakra, egy Szelistyénél az A1-es autópályára, kettő pedig Bojcánál, ahol két személygépkocsi és egy teherautó elütötte őket. Utóbbiak közül az egyik elpusztult, a járművek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt.
Elekes Róbert, a Brassó megyei út- és hÃdügyi igazgatóság szóvivÅ‘je szerint ellenÅ‘rizhetetlenné vált a helyzet, a közutakra kimerészkedÅ‘ vadállatok a közlekedés biztonságát veszélyeztetik. Elmondása szerint csütörtökön 21.30 óra körül egy kifejlett medve járta végig az igazgatóság szelistyei koordinációs központjának udvarát – ezt a térfigyelÅ‘ kamerák egyike rögzÃtette is –, ahol az autópálya-rendÅ‘rség székhelye is található.
A nagyvad ezt követÅ‘en kiment az autópályára, ahol egy kamion elütötte. A gépkocsi megrongálódott, a medve viszont a jelek szerint nem szenvedett súlyos sérüléseket, mert elfutott Szelistye irányába. Az udvaron körülbelül tÃz személy tartózkodott, amikor megjelent a medve – tette hozzá Elekes, aki szerint még az elektromos kerÃtések sem tudják megakadályozni a medvéket abban, hogy felmenjenek az autópályára.
Év eleje óta Szeben megyében már négy medvét gázoltak el a közutakon, három elpusztult közülük.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.