Farcádi Botond
Kolozsvár és Bécs között indít rendszeres vonatjáratot az osztrák vasúti társaság, együttműködésben a magyar, illetve a román vállalattal. A decembertől induló új vonattal valamivel több mint tíz óra alatt lehet majd eljutni Kolozsvárról Ausztria fővárosába.
Bukarestbe ugyanonnan 10–12 órába telik a vonatozás. És autópálya hiányában személygépkocsival sem sokkal gyorsabb.
Ez azt is jelenti, hogy Románia egyik legdinamikusabban fejlődő településéről könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb eljutni más országok – Magyarország, Ausztria vagy akár Szlovákia – fővárosába, mint Bukarestbe. Kolozsvár tehát jobban rá lesz csatlakoztatva a közép-európai közlekedési hálózatra, mint a hazaira. És szervesebben kapcsolódik majd a nagy európai szállítási rendszerekhez, mint amennyire Bukarest, az ország fővárosa.
A jövőben pedig ez a szakadék az Európához felzárkózó erdélyi régió és a hatalmi harcokba lassan belepusztuló Bukarest között alighanem mélyülni fog. Ismeretes a magyar kormány azon terve, hogy Budapestet gyorsvasúttal kötik össze Kolozsvárral – a román kormány azóta sem beszél ilyen kezdeményezésről Bukarest és az erdélyi főváros között.
Aztán meg minden központi akadályoztatás ellenére egyre biztosabbnak tűnik, hogy hamarosan felépül a Brassó melletti repülőtér. Alighanem jóval hamarabb, mint hogy a Bukarest–Brassó autósztráda elkészülne. Ami azt is jelenti, hogy Erdély legkeletibb csücske is jobban kapcsolódik majd Nyugathoz, mint Bukaresthez.
Részben ehhez kapcsolódó hír az is, hogy az elmúlt hetekben létrejött a nyugati szövetség. Négy nagy és fejlődő erdélyi város, Kolozsvár, Arad, Temesvár, Nagyvárad úgy döntött: társulnak, és közösen pályáznak európai uniós pénzekre. Nem várnak többé Bukarestre, nem kívánják tétlenül szemlélni azt, hogy a nagy Dâmbovița-parti iszapbirkózásban, a titkosszolgálatok, ügyészség, kormány, parlament és elnöki hivatal eszeveszett, pusztító harcában veszni hagyják a felzárkóztatást célzó uniós alapokat, inkább saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. Mondhatni, autonómiát teremtenek, egyfajta gazdasági-régiófejlesztési önrendelkezést valósítanak meg, regionális, kulturális, történelmi alapokon szerveződve.
Mindezek a látszólag különálló hírek ugyanabba az irányba mutatnak: Erdély nem akarja engedni, hogy Bukarest tétlensége, hozzá nem értése, rövidlátása visszafogja a térség fejlődését. Így vagy úgy, de eme törekvéseket előbb-utóbb politikai erők is felvállalják. Ha nem tér észhez, Bukarest számára a nagy egyesülés évfordulója, a centenárium éve lesz a vég kezdete..
