Bár az előző két évben Háromszéken veszett állatot nem jegyeztek, a megyei állategészségügyi igazgatóság ismételten arra figyelmezteti a tulajdonosokat, ne mulasszák el beoltatni házi kedvenceiket, ellenkező esetben bírságot kockáztatnak.
A betegség eredményes visszaszorítását dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos azzal magyarázza, hogy a szakembereknek sikerült jelentős arányban beoltani a kutyákat és macskákat, s úgy véli, a gazdák is megértették az oltási kampányok fontosságát. Emellett az előző hat évben hasonló akciót foganatosítottak a rókáknál is, repülőből szórtak veszettség elleni oltóanyagos csalétket, és gondoskodtak a kézi kihelyezésről ott is, ahol a légi terjesztés nem lehetséges.
A kutyákat és macskákat érintő oltáskampány október és február közt zajlik. Azok az egyedek, melyek ebben a periódusban még nem oltásérettek, egy későbbi időpontban kaphatják meg a vakcinát – tájékoztatott közleményében a megyei állategészségügyi hatóság. Hangsúlyozták, ezúttal kizárólag olyan állatorvosok végezhetik el a beoltást, akiknek hozzáférésük van az országos adatbázishoz, illetve akik az állatok azonosítását is elvégzik. Utóbbi kapcsán leszögezték, a mikrocsip behelyezése az ebek esetében kötelező, költségei pedig a tulajdonosokat terhelik. A köztereken tartózkodó, azonosítatlan és nyilvántartásban nem szereplő kutyákat gazdátlanoknak nyilvánítják, és a vonatkozó jogszabályok előírásait alkalmazzák. Kutyák esetében az oltóanyag árát, illetve a munkadíjat az állategészségügyi hatóság költségvetéséből fedezik, az egyéb kiadásokat (kiszállás díja, konzultáció, kötelező féregtelenítés stb.) a tulajdonosoknak kell megtéríteni. Macskák esetében csak az oltóanyag árát fizeti a szakhatóság – derül ki a tájékoztatóból.
Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a mikrocsipezés elmulasztása legkevesebb kétezer, legtöbb tízezer lej pénzbírsággal büntethető, azok pedig, akik nem oltatják be kedvenceiket veszettség ellen, 600-tól 1200 lejig terjedő büntetést kockáztatnak. Sikó-Barabási Sándor emlékeztetett, az előző öt-hat évben gyakran mutattak ki veszettséget rókák, macskák és kutyák mellett szarvasmarháknál és borzoknál is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.