Falunapok Zabolán

2008. augusztus 11., hétfő, Közélet
A helyi önkormányzat hatodik alkalommal tartott falunapokat szombaton és vasárnap a községközpont futballpályáján.

A szervezést az Erdélyi Rendezvényszervező Irodára bízták, amely igyekezett olyan programot összeállítani, amely minden kornak és ízlésnek megfelel, ennek ellenére szombaton napközben kevesebben vettek részt a mulatságon, mint vasárnap. A távolmaradást azzal magyarázta egy helybeli gazda, hogy még sok a betakarítani való széna, az aratással is sokan megkéstek. Ha a mezőről hazajönnek, kezdődik az állatok ellátása, így csak azután van mód a szórakozásra. Na de szombaton este az eső hazazavarta az embereket, csak néhányan maradtak a sörsátrak alatt mulatni. Másnap a hangulat sokkal jobb volt, délután egyre többen gyülekeztek a színpad előtt, ahol többek között fellépett Tutora János és Colombo Marco, a Gyöngyharmat népi együttes. Ezután román folklórműsorra került sor, majd a popzenekedvelőké volt a tér. A rendezvényt tegnap este tűzijáték koronázta, melyet késő éjszakába nyúló utcabál követett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2008-08-11: Közélet - Váry O. Péter:

Egyelőre nem drágul a víz (Sepsiszentgyörgy)

Két egymást követő tanácsülésen vonta vissza a polgármester a sepsiszentgyörgyi ivóvíz és a szennyvíz árának emelésére vonatkozó határozattervezetet.
2008-08-11: Közélet - Hecser László:

Járható lesz az út Bodvajba

A nagybaconi önkormányzat egymillió eurós Phare-támogatásnak köszönhetően 19 kilométer erdei utat tehet rendbe.