Madaras Péter szobrászati kiállításaA tiszta gondolat megtestesítője

2018. november 12., hétfő, Közélet

Madaras Péter szobrászművész egyéni tárlata nyílt meg pénteken este a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjének köszöntője után a sepsiszentgyörgyi, illetve zaláni kötődésű alkotó A munka nemesít című performance-át mutatta be. Megnyitóbeszédében Bob József képzőművész hosszasan idézett Madaras Péter művészi hitvallásából, melyben a meghitt lelki egyensúlyt eredményező régi falusi, természetközeli életformáról vall, mintegy azonosulva Constantin Brâncuşi világhírű szobrász nézetével, miszerint „az egyszerűség a bonyolult megoldása”.

Bob József szerint Madaras Péter esetében a természettel és a hagyománnyal való találkozásról beszélhetünk, tárlatán a plasztikus tér szakrálissá változásának lehetünk tanúi. „Szobrászatának aktualitása az egyszerre belső- és külső világra vonatkoztatottságában rejlik, nyelvezete az egzisztencia közösségi hangsúlyainak erősödése irányába mutat” – hangsúlyozta, hozzátéve, munkáira érvényes mindaz, amit Bartók a paraszti népzene sajátosságaként rögzített: „a tiszta gondolat megtestesülése, a forma tömörsége, kifejezésteljessége, az eszközök gazdagsága, frissessége és közvetlensége”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-11-12: Közélet - Fekete Réka:

Azt kaptuk, ami a miénk (30. Népzene- és néptánctalálkozó)

A népzene és néptánc erdélyi fővárosává vált egy napra a Sepsi Aréna, ahol kicsik és nagyok, hagyományőrzők, amatőr együttesek és hivatásosok kínáltak lelki, szellemi csemegét a rendezvény több mint ezerötszáz látogatójának. A szombaton tartott 30. Népzene- és néptánctalálkozó bebizonyította: népi kultúránk nemcsak azokat vonzza, akik művelik, hanem azok is érdeklődnek iránta, akik egyszerűen csak jól érzik magukat ebben a közösségben.
2018-11-12: Közélet - :

Kedvezményes gyógykúrák

November 14. és 18. között újabb, a nyugdíjasok által igénybe vehető gyógykezelési ciklus indul – tájékoztatott a megyei nyugdíjpénztár.