A hétvége hírei

2008. augusztus 11., hétfő, Közélet
Grúzia kész a tűzszünetre

Grúzia kész azonnal tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről és az ellenségeskedések befejezéséről — ezt tartalmazza az a grúz jegyzék, amelyet tegnap adtak át Tbilisziben az orosz nagykövetnek. A jegyzék szerint Grúzia kivonta valamennyi katonáját a konfliktus övezetéből, ezt ellenben orosz katonai források cáfolták. Grúz illetékesek is ellentmondásosan nyilatkoztak, a grúz belügyminisztériumi szóvivő teljes csapatkivonásról beszélt, az újraegyesítés államminisztere ugyanakkor azt mondta, hogy a grúz erők csupán Chinvalit hagyták el, hogy megváltoztassák helyzetüket, de Dél-Oszétiában maradnak.

Diplomáciai erőfeszítések

Rendkívüli külügyminiszteri tanácskozást kezdeményezett az Európai Unió francia elnöksége a Grúzia és Oroszország közti konfliktusról, az ülést minden bizonnyal szerdán tartják Brüsszelben. Tegnapi lengyel nyilatkozatok szerint elképzelhető, hogy Brüsszelben egy békefenntartó, stabilizáló jellegű misszió szerepvállalásáról cserélnek eszmét a miniszterek. Megsokszorozódtak a harcok beszüntetését követelő felhívások és az Oroszországnak címzett figyelmeztetések is, a Fehér Ház pedig Moszkva értésére adta: ha nem állítja le Grúzia elleni támadásait, jelentős és tartós károkat szenvednek az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatai.

Szaakasvili változata

Mihail Szaakasvili grúz elnök szerint Oroszország el akarja foglalni Grúziát, hogy ellenőrzése alá vonja a Közép-Ázsiából induló energiaszállítási útvonalakat, és megkezdje a térségbeli demokráciák felszámolását. Elmondása szerint megbeszélést folytatott George Bush amerikai elnökkel, aki teljes támogatásáról biztosította. ,,Megérti, hogy itt nem annyira Grúziáról van szó, hanem ez bizonyos értelemben az amerikaiak elleni agresszió is" — hangoztatta a grúz államfő. Visszautasította az orosz vezetés vádját, hogy az utóbbi napokban népirtást hajtottak végre Dél-Oszétiában. A háborúért Oroszországra hárította a felelősséget. ,,Mi vagyunk az áldozatok" — hangoztatta.

Tárgyalt az orosz és a grúz külügyminiszter

Közvetlenül tárgyalt egymással tegnap telefonon az orosz és a grúz külügyminiszter, a párbeszéd Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter közvetítő tevékenységének eredményeként jött létre — közölte a berlini külügyminisztérium. Szergej Lavrov és Jekatyerina Tkeselasvili délután kétszer is beszélt egymással a tárca tájékoztatása szerint. Ez lényeges fejlemény, hiszen ezzel vége a politikai szótlanságnak — mutatott rá a minisztérium szóvivője. Hozzátette, Berlin reméli, hogy mindkét fél igyekszik kihasználni a most megindult párbeszédet, és próbálja megoldani a válságot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-08-11: Közélet - Váry O. Péter:

Barki szerint az autonómia ügye meghalt (EMI-tábor)

A negyedik EMI-táborban tartott szombati előadásában Eva Maria Barki nemzetközi jogász nagy csalódásnak nevezte azt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök tusnádi ígérete ellenére pártja megszavazta Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását — ezzel szerinte az autonómia ügye meghalt, és el lehet felejteni, hogy az eddigi politikával bármit is el lehet érni, hiszen nincs már lehetőség a nyomásgyakorlásra, az EU pedig soha nem fog segíteni nekünk közösségi jogok kivívásában.
2008-08-11: Sport - Áros Károly:

Világbajnokságra készül Vass Laci (Karate)

Rangos látogatónk érkezett a hét végén, Vass László Hunor, a shitoryu stílus világbajnoka, a shotokan karate kétszeres (70 kg és open), a WKF karate egyszeres (open) román és magyar bajnoka, ugyanakkor a nyíregyházi főiskola földrajz karának újdonsült diplomás tanára, a budapesti Testnevelési Egyetem utolsó éves hallgatója (ez év őszétől). Természetesen, életpályája alakulásáról és nem utolsósorban a karatéról beszélgettünk.