Hírsaláta

2018. november 14., szerda, Belföld

NEM FIZETI A TÚLÓRÁT AZ ÁLLAM. Nagyon sok közalkalmazott hiába túlórázik, az állam nem fizeti ki a pluszban ledolgozott órákat – mondta a Sed Lex szakszervezet elnöke, Vasile Marica. Tájékoztatása szerint csak az adóhatóságnál dolgozó alkalmazottaknak több mint 170 millió lejjel tartozik az állam. Vasile Marica hozzátette, az elmúlt években bizonyos intézményeknél egyáltalán nem bővítették a személyzetet, ezért a meglévők kénytelenek túlórázni.

A munkatörvénykönyv előírásai szerint a túlórákat szabadnapokkal is lehet kompenzálni, ám ott, ahol nincs elegendő alkalmazott, ez nehezen kivitelezhető – fogalmazott az elnök. Mint kifejtette, a legnagyobb gond az adóhatóságnál és a pénzügyminisztériumnál van, ahol az alkalmazottaknak gyakran kell a munkaidőn kívül dolgozniuk. Eközben a pénzügyminiszter, Eugen Teodorovici bejelentette: körülbelül négyezer állást szüntetnek meg a minisztériumoknál és az adóhatóságnál a hatalmas kiadások miatt. Június végén 1,22 millió állami alkalmazott volt az országban, számuk az év eleje óta 10 ezerrel nőtt. (Maszol)

KÉT HÓNAPOT KÉSETT AZ INGYENTÍZÓRAI. Két hónappal az iskolakezdés után, hétfőn érkezett meg az első tej- és kifliszállítmány a Szilágy megyei iskolákba. Egyelőre csak a Zilah és Szilágysomlyó térségé­ben lakó óvodások és kisiskolások részesülnek az ingyenes tízóraiban, pár napon belül azonban már a megye összes kisgyereke részesül a kormány ajándékában – nyugtatgatta a kedélyeket a Szilágy megyei önkormányzat, amelynek közleményéből kiderül, hogy az almára még hetekig kell várniuk a gyerekeknek, ugyanis azt november 29-étől kezdik osztani a tanintézményekben. A zilahi gyerekeknek még ekkor sem kerül gyümölcs az asztalára, erre a térségre ugyanis csak október végén hirdették meg a versenytárgyalást. Mégis reményteljes a jövő, ugyanis a most kötött keretszerződés 2020-ig érvényes – adja hírül az önkormányzat. Szilágy megyében 24 500 gyerek részesül ingyentízóraiban. (Főtér)

ÚJ ROMÁN GUINNESS-REKORD. A suceavai Bogdan Vodă utcában páratlan bravúrt sikerült összehoznia a városvezetésnek: 9 gyalogátjárót festettek fel egy 300 méteres útszakaszon, rá­adásul egy frissen aszfaltozott zsákutcáról van szó. Ion Lungu polgármester szerint azért kellett ennyi átjáró egy ilyen kis utcában, mert a helyi közlekedés így biztonságos, a környéken ugyanis sok gyerek lakik. „Magam is csodálkoztam ezen a megoldáson, de ha a rendőrség engedélyezte, akkor ez így van rendben” – nyilatkozta a városvezető. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1489
szavazógép
2018-11-14: Belföld - :

Elhunyt Pap Géza

64 éves korában váratlanul elhunyt tegnap Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi püspöke – adta hírül az egyházkerület sajtóirodája.
2018-11-14: Belföld - :

Díjak a magyar nyelv napján

Sántha Attilát és Dávid Gyulát díjazta az RMDSZ, a Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány a magyar nyelv napja alkalmából. 1844-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjának.