A 24-es honvéd gyalogezred történetérőlPéldájukból merítsünk erőt

2018. november 15., csütörtök, História
Bakanóták hangjára gyülekezett a közönség Sepsiszentgyörgy főterén tegnap délelőtt a magyar királyi 24-es honvéd gyalogezred első világháborús történetét bemutató szabadtéri háromnyelvű kiállítás megnyitójára. Vargha Mihály, a szervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitójában hangsúlyozta, a múltra való emlékezés, a katonák áldozata semmit nem ér, ha nem fordítjuk le a mindennapjainkra, ha felhagyjuk állásainkat. Az egykori harcoknak jelképesen a szívünkbe kell átköltözniük, és azon kell gondolkodnunk, mit tegyünk, hogy megmaradjunk ezen a földön. Emlékezzünk a hősökre, és példájukból merítsünk erőt – mondta az igazgató.
  • Vargha Mihály a szabadtéri kiállítás megnyitóján. Albert Levente felvétele
    Vargha Mihály a szabadtéri kiállítás megnyitóján. Albert Levente felvétele
Másfajta centenárium
A Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, Tóth-Bartos András, Nagy Zoltán, Magyarosi Sándor, Eugen Mirel, Musát Arnold, Éltes Barna és Hegyeli Attila által a megyeháza támogatásával összeállított kiállítás megnyitóján Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, két évvel ezelőtt létrehozták a Háromszéki Centenáriumi Társaságot, mely munkacsoport célja a korabeli Háromszék vármegye területén száz évvel ezelőtt történtekről való megemlékezések szervezése. Az országos nagy, hangzatos ünnepségek helyett konkrét dolgokkal foglalkoztak, és nem feledkeztek meg az első világháborúról, annak viszontagságairól, hőseiről. Első rendezvényükön 2016. október 15-én Ojtozban Márton Áront, a frontharcos katonát idézték meg, hiszen a későbbi legendás püspök 1916-ban éppen ott harcolt. Időközben tucatnyi rendezvényt szerveztek. Bukarest egyiket sem támogatta, jegyezte meg az elnök, hozzátéve, az is igaz, hogy ezek az események nem arról szóltak, amiről a központi kormányzat hallani akart, hanem az igazságról.
 
Fotó: Albert Levente
 
Tamás Sándor felidézte, hogy a magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezrednek állított emléket Pál Ferenc szentivánlaborfalvi molnár, aki a két háború között kezdeményezte és finanszírozta a Rétyi Nyírben a honvédszobrot, amelynek fejét idegen katonák 1944-ben szétlőtték, s amelyet a kommunista hatalom eltüntetett, majd a jó szerencse és egy lelkes hazafi ismét előhozott. Felújították, restaurálták és 2010-ben a helyére tették. Most éppen a szolgálatos feljelentő levelezik arról, hogy szabályos volt-e a visszaállítás – ismertette a tanácselnök. „Mily cinikus a láthatatlan rendszer: éppen a centenárium évében kérdőjelezik meg egy honvédemlékmű létét! – világított rá a politikus. – Annak a 24-es gyalogezrednek állítunk emléket, amelynek legénysége Háromszékről és a Barcaságból került ki. Annak a gyalogezrednek, amely legénységének nagy része részt vett a Székely Hadosztályban éppen száz évvel ezelőtt. A mögöttünk hagyott évszázad igen keserű bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy bármilyen csábító és ígéretes szavakba is burkolták száz évvel ezelőtt a gyulafehérvári ígéreteket, az sem a románok, sem a magyarok számára nem hozta el sem a szabadságot, sem a jólétet.
A mai Románia nem azért van bajban, mert a román emberek vagy a magyar emberek kudarcot vallottak, hanem azért, mert a hibát hibára halmozó bukaresti vezető politikusok vallottak kudarcot.
Ennek az országnak olyan vezetőkre lenne szüksége, akik olyan nagyszerűek, mint azok, akik száz évvel ezelőtt a fronton harcoltak. Békeidőben egy ország akkor győztes, ha képes teljesíteni saját polgárainak akaratát. Tehát azt várjuk el a százéves Romániától, hogy teljesítse a román és magyar emberek akaratát” – zárta szavait Tamás Sándor.
 
Történelmi háttér
V. Nagy Zoltán történész a történelmi hátteret vázolta. A Magyar Királyi Honvédség 1868-ban jött létre az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés eredményeként. 1913-ig csupán gyalogsággal és lovassággal rendelkezett, létszámát tekintve pedig töredéke volt a császári és királyi hadseregnek. A 19. század végén a honvéd gyalogságot gyalogezredekbe szervezték, így 1886-ban megalakult a magyar királyi brassói 24-es gyalogezred, amely állományát tekintve Erdély nemzetiségeinek leképezése is volt egyben, hiszen hadkiegészítési körzete a korabeli Háromszék vármegyére és a Barcaságra épült.
Az ezred nagyobb részét magyar állományú legénység tette ki, de jelentős volt a román és szász ajkúak létszáma is.
A honvéd gyalogezredek vezénylési nyelve a magyar volt, azonban szolgálati nyelvként a nemzetiségek nyelvét is használhatták, így a 24. honvéd gyalogezred esetében a német és a román nyelv is hivatalossá vált, a tisztikar számára pedig előírás volt, hogy igyekezzenek elsajátítani a nemzetiségek nyelvét is.
 
Képek a tárlat anyagából - a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből
 
1914. június 28-án Szarajevóban Ferencz Ferdinánd trónörökös és felesége merénylet áldozata lett, aminek következtében az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. A gyors lefolyásúnak tervezett hadjárat azonban hamar átalakult, és alig egy hónap leforgása alatt európai méretűvé duzzadt.
 
A háború előestéjén
A tárlat anyagából tájékozódhatunk a m. kir. 24. honvéd gyalogezred történetéről. 1914-ben a parancsnokság és az I. zászlóalj Brassóban, a II. zászlóalj Csíkszeredában és a III. zászlóalj Kézdivásárhelyen helyezkedett el. A gyalogezred hadkiegészítési területe 1913-tól Háromszék, Brassó, Nagyküküllő vármegye, Csík vármegye felcsíki, kászonalcsíki, szépvízi járása és Udvarhely vármegye homoródi járása. Az alakulat etnikai viszonyai tükrözték a hadkiegészítési terület etnikai összetételét: 50 százalék magyar, 24 százalék román, 21 német (szász). A tisztikar magyar és szász többségű volt, mivel a magyarok és szászok által többségben lakott, polgárosodottabb városok lakosságából kerültek ki tagjai.
 
Mozgósítás és tűzkeresztség
1914 őszén kitört az első világháború, I. Ferenc József császár és király július utolsó napjaiban elrendelte az osztrák–magyar haderő mozgósítását. A több mint 3500 főt számláló m. kir. 24. honvéd gyalogezred zászlóaljai augusztus 20-án, búcsúünnepségek keretében indultak a keleti hadszíntérre, Galíciába, ahol Oroszország hadereje vonult fel a Monarchia ellen, közel kétszeres túlerővel.
 
A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből
 
A 24. honvéd gyalogezred a kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály, a nagyszebeni 76. honvéd gyalogdandárjának alárendeltségében küzdötte végig a világháború négy évét. A galíciai hadszíntérre érkezése után az ezred első ütközetére az orosz cári csapatokkal 1914. augusztus 25-én Monasterzyskánál került sor. A túlerő elől 273 fős veszteséggel vonult vissza az ezred.
 
Népfelkelő gyalogezred és pótzászlóalj
Mozgósításkor a honvéd gyalogezredek tartalékosaiból alakultak meg a népfelkelő gyalogezredek, amelyek tisztikarát az anyaezred tisztjei közül választották ki. A 24. népfelkelő gyalogezred legénységét zömében 34 és 42 közötti korosztályok alkották. A 3319 főt számláló alakulat sem kiképzettség, sem fegyverzet és felszerelés tekintetében nem érte el az anyaezred szintjét. A népfelkelőket Miklósi Lajos alezredes parancsnoksága alatt szintén Galíciában vetették be Halics térségében. A nagy veszteségeket követően, 1914 novemberében feloszlatták az alakulatot, állományát az anyaezredben osztották szét, főleg ellátó egységekhez.
A menetezred harctérre indulása után alakult meg a pótzászlóalj Brassóban. Feladata volt az újoncok kiképzése Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Fogarason Hadházy József őrnagy parancsnoksága alatt. Havonta két-három 250 fős menetszázadot indítottak a harctérre a veszteségek pótlására. A Galíciából hazatérő nagyszámú sebesült honvéd részére felállították a lábadozó osztagot, amelynek keretében elősegítették gyógyulásukat, és ipari foglalkoztatásukat is igyekeztek megoldani. A sebesültek és a hősi halottak családjai hadisegélyt kaptak a magyar államtól.
 
Harcok a Dnyeszter vidékén
Az ezred 1914–15 telén az Uzsoki-hágó védelmi harcaiban vett részt. 1915 májusától, a gorlicei sikeres osztrák–magyar–német támadás után a Dnyeszter felső folyásának vidékén harcolt az orosz csapatok ellen, egészen 1918 márciusáig.
 
A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből
 
Habár a hadosztály katonái 1916 őszén kérték Magyarországra való hazaszállításukat, a hadvezetés nem engedélyezte egyrészt a galíciai arcvonal gyengesége miatt, másrészt kockázatosnak tartották a Román Királyi Hadsereg ellen harcba vetni az erdélyi román nemzetiségű honvéd katonákat.
 
Az arcvonalak mögött
Az 1916. júniusi orosz támadás után fokozatosan csökkent az orosz hadseregek nyomása, mígnem az 1917. évi forradalmak és gazdasági nehézségek  következtében összeomlott az orosz cári haderő. Az év decemberében a keleti hadszíntéren fegyverszünetet kötöttek a hadviselő felek. Keleten a harctér hátországa, Galícia a Monarchia osztrák feléhez tartozott. A lakosság százezrei menekültek el lakhelyükről a terület hadszíntérré válásának idején.
 
A háború vége
A 24. gyalogezred 1918 márciusában vasúton érkezett meg a dél-nyugati hadszíntérre, ahol 1915 nyara óta harcolt egymással az osztrák–magyar és az olasz haderő. Az osztrák–magyar hadvezetés a keleti hadszíntérről átcsoportosított erőkkel indított sikertelen támadást az olasz hadsereg ellen 1918. június 15-én az Alpokban.
1918. november 3-án az Osztrák–Magyar Monarchia súlyos emberi és anyagi veszteségeinek következtében kapitulált az antant előtt. Az arcvonalak összeomlottak, a 200 főre olvadt 24. gyalogezred előbb gyalog, majd vasúton érkezett haza Magyarországra, ahol felbomlott. A magyar nemzetiségű legénység egy része később beállt a Székely Hadosztályba, a román nemzetiségűek az erdélyi román nemzeti mozgalomhoz csatlakoztak.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2018-11-15: Család - :

Gyermekeink

2018-11-15: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Megszűnt dobogni egy szerető, féltő szív. A test, mely oltalmazott s szeretettel simogatott, most örökre megpihen. A legdrágább feleséget és édesanyát veszítettük el, a legtisztább emberi lelket szabad útra bocsátjuk.
A csernátoni születésű sepsiszentgyörgyi
FŐCZE LENKE
életének 70., házasságának 45. évében rövid, türelemmel viselt betegség után 2018. november 13-án elhunyt.
Temetése 2018. november 16-án, pénteken 13 órakor lesz a közös temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emléke legyen áldott, pihenése csendes.
Gyászolja: özvegye, két leánya
és azok családja
4308910