A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingolás miatt nyolcéves eltiltással sújtotta Lin Cu-csi volt világcsúcstartó tajvani súlyemelőt.
Lin egy 2016 júniusában adott mintájával akadt fenn az ellenőrzésen, amiben szteroid nyomaira bukkantak. A versenyzőt hazája olimpiai bizottsága két évre tiltotta el, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azonban a CAS-hoz fordult súlyosbításért, mivel a 30 éves súlyemelőnek ez már a második doppingvétsége volt.
A CAS csütörtökön közölte, hogy helyt adott a WADA fellebbezésének és nyolc évre növelte Lin eltiltását. A tajvani sportoló négy éve lökésben (145 kg) és összetettben (261 kg) ért el világrekordot, amit a riói olimpián a kínai Teng Vej döntött meg. Lin is nevezett 2016-ban a nyári olimpiai játékokra, ám néhány órával a verseny kezdete előtt visszalépett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.