Brexitegyezség: Szinte minden EU-s állampolgár maradhat

2018. november 16., péntek, Világfigyelő

A brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint maradhatnak Nagy-Britanniában azok az EU-s állampolgárok, akik a 2020. december végéig tartó átmeneti időszak lejártakor legkevesebb öt éve már az országban tartózkodnak. Maradhatnának azok is, akik még nem, ők azonban csak öt év után kaphatnának letelepedési engedélyt.

Az 585 oldalas tervezet szövegét szerdán késő este tette közzé Nagy-Britannia és az Európai Unió, miután a brit kabinet öt órán át tartó vita után jóváhagyta azt.
Szerepel a tervezetben az a London által kért átmeneti időszak is, amelynek célja, hogy a brit gazdaságnak ne kelljen hirtelen, sokkszerűen szembesülnie az új körülményekkel, s amely időt ad a brit kormánynak egy kétoldalú kereskedelmi egyezményekből álló kapcsolatrendszer kialakítására.

A tervezet szerint – amelyet még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia – azok az uniós állampolgárok, akik az átmeneti időszak végéig törvényesen és életvitelszerűen töltöttek öt évet az Egyesült Királyságban, állandó tartózkodási jogosultságot kapnak. A viszonosság elve alapján ugyanez vonatkozik az EU országaiban élő brit állampolgárokra is. A megállapodás szerint, azok az EU-s állampolgárok, akik az átmeneti időszak végéig kevesebb mint öt éve tartózkodnak az Egyesült Királyságban, szintén maradhatnak. Letelepedési jogosultságot azonban csak ötéves nagy-britanniai tartózkodás után kaphatnak.

A brit kormány többször is hangoztatta, hogy szeretné, ha a Nagy-Britanniában törvényesen élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok a brexit után is maradnának, függetlenül attól, hogy születik-e megállapodás London és az EU között a brit kilépés feltételrendszeréről.

 

Lemondások

Benyújtotta lemondását csütörtökön Dominic Raab, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodástervezetet. Ugyancsak tegnap lemondott Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter is hasonló indokokkal.

Theresa May az ötórás kabinetülés után szerda este jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta a tárgyalóküldöttségek által a hét elejére tető alá hozott megállapodástervezetet. A kormányfő megfogalmazása szerint a kabinet hosszú, részletes, szenvedélyes vita után jutott kollektív döntésre.

Hamarosan egyértelművé vált azonban, hogy a döntés korántsem volt egyhangú. A kabinet tagjainak harmada ugyanis – köztük a távozó Raab és McVey, valamint Sajid Javid belügyminiszter és Jeremy Hunt külügyminiszter – súlyos fenntartásainak adott hangot a megállapodástervezettel kapcsolatban.

Az 585 oldalas dokumentummal rendkívül elégedetlen a keményvonalas tory brexittábor is. A szerdai kabinetülést követően a párt több képviselője is felvetette a kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezésének lehetőségét, az azonban egyelőre nem ismert, hogy egy ilyen lépést hány konzervatív képviselő támogatna.
A Konzervatív Párt szabályzata szerint a miniszterelnök elleni bizalmatlansági szavazás elrendeléséhez az szükséges, hogy az alsóházi frakció tagjainak legalább 15 százaléka levélben kezdeményezze ezt a frakció illetékes bizottságánál. A frakció jelenlegi létszáma alapján 48 képviselőnek kellene felsorakoznia Theresa May menesztése mellett.

 

Theresa May: vagy ez, vagy semmi

A brit miniszterelnök szerint csak a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréről szóló jelenlegi megállapodástervezettel képzelhető el az Egyesült Királyság zökkenőmentes kilépése az Európai Unióból.

Theresa May, aki tegnap tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a tervezetről, kijelentette, hogy a dokumentum elfogadásával szemben csak két egyéb választási lehetőség létezik: a megállapodás nélküli kilépés vagy az, hogy az Egyesült Királyság ki sem lép az EU-ból. Mint fogalmazott, az Európai Unió semmiféle jövőbeni partneri viszonyról nem lenne hajlandó tárgyalni e megoldási opció nélkül.

A tegnapi miniszteri lemondásokra és a brexitmegállapodást övező politikai viharra a font meredek gyengüléssel reagált. A tegnap délutáni londoni kereskedésben a font egysége csaknem másfél százalékkal 1,275 dollár/fontig süllyedt az 1,30 dollárhoz közeli előző esti záró szintről, majd Theresa May alsóházi beszéde után valamelyes erősödéssel 1,28 dollár/font fölé emel­kedett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2018-11-16: Belföld - :

Költségvetés-kiigazítás készül

Jövő héten szavazhat a kormány a költségvetés-kiigazítás tervezetéről – közölte tegnap Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
2018-11-16: Világfigyelő - :

Törökország elégedetlen (Hasogdzsi-ügy)

Nem teljesen kielégítő a Hasogdzsi-ügyben illetékes szaúdi ügyészség csütörtöki nyilatkozata a vádiratról – jelentette a török sajtó Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szavaira hivatkozva.