Harmadjára hirdetnek győztes pályázót

2018. november 17., szombat, Belföld

Az olasz Itinera Spa és a román Retter Projectmanagement cégekből álló konzorcium építheti az A3-as észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszát és a vásárhelyi bekötőutat – közölte tegnap honlapján a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság, amely 2015 januárja óta immár a harmadik győztes konzorciumot hirdeti ki a Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres pályaszakasz, valamint a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőút megépítésére.

Az első pályázatot megnyerő cégcsoport azt követően bontott szerződést, hogy aláírás után a román hatóságok nem adták át időben a munkaterületet. Az újra kiírt pályázat győztese az osztrák Strabag társaság volt, de a versenyben alulmaradt cégek megóvták az eljárást. Az óvásokat elbíráló tanács döntése és a Bukaresti Táblabíróság ítélete nyomán született meg a mostani, harmadik döntés az ügyben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 811
szavazógép
2018-11-17: Belföld - :

Ki áll a #Rezist mögött?

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálja, hogy kik finanszírozzák a kormányellenes megmozdulások tucatjait szervező #Rezist nevű mozgalmat, amely a gyanú szerint mintegy 15 millió dollárnyi adományt kapott az utóbbi három évben a lengyel Stefan Batory Alapítványtól – közölte tegnap internetes kiadásában a România liberă. A vádhatóság állítólag bűnszövetkezet létrehozása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik.
2018-11-17: Belföld - :

Verestóyt vádolják

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség megvesztegetéssel és adócsalással vádolja Petre Badeát, az Aedificia Carpaţi építkezési vállalkozás tulajdonosát és cégét, ugyanakkor az ügyben befolyással való üzérkedéssel, egymillió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg a nemrégiben elhunyt Verestóy Attila RMDSZ-es szenátort.