Gábor Áron-szobrot avattak Bereckben

A kedvezőtlen időjárás miatt aránylag kevesen vettek részt a nem mindennapos eseményen, amely ennek ellenére felemelő, az ágyúöntő emlékéhez méltó ünnepség volt. Az egyórás rendezvényt Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor vezette le, aki emlékeztette a jelenlevőket, hogy akkor ismerte meg Juhos Gábort Székelyföld önrendeltetésének elkötelezett híveként, amikor körbeszaladta annak határait, és azóta minden évben megteszi a távot Kököstől Bereckig, ezzel is a kitartás példáját mutatva mindannyiunknak. Pár évvel ezelőtt, amikor felrepült az interneten a hír, hogy eladóvá vált ez a ház, a maratonfutó megvásárolta azt, hogy ne kerüljön idegen kézbe. Nemcsak megvásárolta a házat – hangsúlyozta a lelkipásztor –, hanem emlékszobát rendezett be, és arról is gondoskodott, hogy ma az ágyúöntő mellszobrát is leleplezzék.

A lelkész után Dimény Zoltán, Bereck polgármestere szólt, aki a település leghíresebb szülöttjét a székelység jelképének nevezve, aki számunkra itt, a szülőföldünkön erőt, bizalmat és a jövőbe vetett hitet ad. Fejér László Ödön szenátor beszédében a 170 évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, amikor november 16-án a fiatal tüzér megtette a Lészen ágyú! emlékezetes kijelentést. A honatya azt is kiemelte, hogy minden kornak megvannak a maga Gábor Áronjai, és a jelenlevők ne vegyék túlzásnak, ha azt mondja, hogy a kalotaszentkirályi származású Okos Márton és Juhos Gábor is az, akik a legkeményebb kommunista diktatúra idején, 1989-ben gyalog tették meg az 1600 kilométeres utat Budapesttől Párizsig, hogy felhívják a nyugati világ figyelmét az erdélyi magyarság jogfosztottságára, a falurombolásra.

A szenátor arra is kitért, hogy napjainkban sem szűnt meg az erdélyi magyarság jogfosztása, erre konkrét példa többek között a kézdivásárhelyi fiatalok bebörtönzése. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke más elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, ezért az SZNT üzenetét Bakk-Dávid László, a Kézdiszéki Székely Tanács elnökségi tagja tolmácsolta, aki az összefogás fontosságára figyelmeztetett. Utolsóként a hilibi ősökkel rendelkező Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke szólt az egybegyűltekhez. Elmondása szerint Gábor Áron sem kerülheti el a nagy magyarok sorsát, hiszen őt is megpróbálják idegenek kisajátítani, ugyanúgy, ahogy kisajátították a magyar nemzet megannyi nagyját, Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, Liszt Ferencet.

Patrubány felidézte azt a mintegy tíz évvel ezelőtti sajnálatos eseményt, amikor az akkori magyarországi kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő azt állította, hogy Gábor Áron cigány volt, és ezért a cigányság nemzeti hőse ő. Ez annyira szárnyra kelt, hogy televíziós műsorokban is ez hangzott el, cigány képviselők dicsekedtek azzal, hogy Gábor Áron az ő nemzeti hősük. Sajnos, ezt a hazugságot érdemben és megfelelő erővel a mai napig a tudományos világ nem cáfolta meg, csupán dr. Egyed Ákos akadémikus szólalt meg ebben az ügyben – mondotta a világszövetség elnöke.

A beszédek után a legünnepélyesebb mozzanat, a szoboravatás következett. Sánta Imre arról szólt, hogy az eredeti terv szerint a szobrot annak alkotója és adományozója, Turi-Török Tibor leplezte volna le, de nem tudott jelen lenni, ezért Okos Mártont, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnökét és a helybeli Kurta Magdolnát kérte fel, hogy leplezzék le a mellszobrot. A koszorúzás után ökumenikus egyházi áldás következett Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor és Csomós László helybeli római katolikus plébános részéről. Az ünnepségen közreműködött a Comenius-iskola énekkara, több tanulója pedig az alkalomhoz illő verset szavalt el. A felemelő ünnepség a Gábor Áron rézágyúja kezdetű dal, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Meglepetésként a kézdivásárhelyi Vas Imre az esemény minden résztvevőjét egy-egy Weiser Attila által küldött értékes könyvvel ajándékozta meg.