Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

TollraforgóTűnődés a nagygyűlés után

2018. november 20., kedd, Nyílttér

Szép az idő, ragyogó napsütés. Sietősre veszem lépteim, megyek a nagygyűlésre. Szembejönnek emberek, fiatalok, középkorúak, szatyrokkal, babakocsikkal, egzisztenciális gondjaikkal, a mindennapi mókuskerékbe ragadva.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Mindenkinek megvan a maga kis élete, eléldegélünk egymás mellett, párhuzamosan, akár a vonatsínek. Össze­tartás? Ugyan. Hallgattam nemrég egy pszichológiai előadást, miszerint hatalmas szakadék tátong a mostani harmincas-negyvenesek és a huszonévesek között. Nemcsak digitális szakadék – azaz hogy utóbbiak sokkal jobban kezelik ezeket a cirpelő-villogó okoskütyüket, mint az előbbiek –, a mai ifjú nemzedék gyorsan akar mindent, karriert, pénzt, sikert. Egyszerűen belevetik magukat az áramlatba. Az idősebbek pedig lassúak és kevés kivételtől eltekintve, digitálisan inaktívak. A lassúságnak megvannak a maga kétségtelen előnyei: jobban el tudunk mélyülni egy dologban, megfontoltabban cselekszünk, hűségesebbek vagyunk házastársunkhoz, barátainkhoz, közös ügyeinkhez.

Az önrendelkezéshez lassú az út, kitartás szükségeltetik hozzá. Semmiképp nem megy gyorsan. Saját intézmények kellenek és hit és bizalom.

Sok arcot fényképeztem a nagygyűlésen, nyúzottak, fáradtak, a szemekben mintha kialvóban lenne a tűz. De azért már érezhető a változás szele is. A gyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy a jelenlegi országos központosítás mindenkinek rossz, minden állampolgárnak, nemzetiségtől függetlenül. Lenyúlják adólejeinket, a szolgálatos kellemetlenkedők teszik a dolgukat, üldözik jelképeinket, zsarolnak és fenyegetnek, el akarnak tüntetni bennünket ebből az országból. Itt, az ország szívében.

Nos, sokat vérzik ez a szív. Mindenki elégedetlen a működésével. Dolgozni kell: ésszel, türelemmel, méltósággal és hittel. És, ezekből vasárnap megcsillant valami. Egy szikra, mely idővel talán lángra kap. Ha úgy akarjuk.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 424
szavazógép
2018-11-20: Magazin - :

Csapdába lépett a belga írónő (Picasso-festmény megtalálása)

Álhír lehet, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió. Az írónő vasárnap este a tévében tisztázta: két belga filmrendező „performance-ának” dőlt be gyanútlanul – idézte a The Guardian online kiadása.
2018-11-20: Nyílttér - Puskás Attila:

Tizedesekről és fertálymesterekről (Visszajelzés)

Váry O. Péter írása (Fertálymester kéne nekünk, Háromszék, 2018. november 14.) egy régi téma megírásának szándékát ébresztette föl bennem. Amikor két törvényhozási ciklusban (2000–2008) városi tanácstag voltam, többször felvetődött Sepsiszentgyörgy képviseletének jobb átlátása, közelebb kerülé a választóinkhoz.