Az első világháború centenáriuma kapcsán a háborúra és az azt követő változásokra reflektál a Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett, csütörtökön kezdődő Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál.
A fesztiválról Tompa Gábor színházigazgató beszélt a hétfői sajtótájékoztatón. Amint a színház közleménye idézte: a 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál kilenc napja alatt 13 ország 16 előadását nézheti meg a közönség. A fesztiválra beválogatott előadások túlnyomó része közép- és kelet-európai országokból érkezik, hiszen ezt a térséget érintette leginkább az első világháború.
Az előadásokat összeválogató Tompa Gábor fesztiváligazgató elmondta: az idei rendezvény gondolkodásra szeretné késztetni a közönséget az első világháború óta lezajlott változásokról. A programban szereplő előadások egyebek mellett az egyén és a közösség felelősségével kapcsolatban vetnek fel kérdéseket: mit tehetünk a változás érdekében egy olyan világban, amelyből kiveszett a párbeszéd?
A fesztiválon magyar nyelven Thomas Bernhard Vaterland című drámáját mutatja be a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében, Georg Büchner Woyzeckjét a budapesti Nemzeti Színház ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A kolozsvári magyar társulat Shakespeare A velencei kalmár – rendezte: Tompa Gábor – és Adrian Sitaru Ilegitim című előadását játssza. Urbán András a Belgrádi Nemzeti Színházban rendezett Hazafiak című előadásával lesz jelen. A meghívott alkotók nagy többsége első alkalommal mutatkozik be Kolozsváron.
A fesztivált idén is kísérőprogramok színesítik: szakmai beszélgetések a meghívott alkotókkal, könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, koncertek. Szintén az Interferenciák keretében első alkalommal kerül sor a kolozsvári színház szervezésében az Európai Színházi Unió közgyűlésére, amelyen az unió tagszínházainak vezetői vesznek részt. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.