Mi, hol, mikor

2018. november 22., csütörtök, Mi, hol, mikor?
XXVI. Erdővidéki Közművelődési Napok
MA: Baróton a Party Pub vendéglő emeleti termében 18 órától bemutatják Borbély Imre Magyar nemzetépítés és Harc a nemzet érdekében, illetve az Őr és úr – tanulmányok, publicisztikai írások Borbély Imréről című könyveket. A köteteket Borbély Zsolt Attila közíró, politológus (Arad) ismerteti. 19.30-tól borbemutató és borkóstoló Borbély Zsolt Attila borszakértő vezetésével. Részvételi díj 30 lej, a helyek száma korlátozott, jelentkezni a 0745 163 415-ös telefonszámon lehet.
 
PÉNTEKEN: Baróton a Városi Művelődési Ház nagytermében 19 órától Haccáré-Haccacáré – a kolozsvári Operettissimo Együttes műsora (operett, musical és magyar filmslágerek). Jegyet (25 lej) elővételben a Városi Művelődési Házban lehet vásárolni.
 
Irodalomtörténeti előadás
Dr. Reisinger János irodalomtörténész Rembrandt bibliai ihletettségű alkotásait bemutató előadásának második része ma 18 órától hallgatható meg Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A Rembrandt újszövetségi festményei, metszetei és rajzai című előadás zárja a művészettörténeti témájú bemutatók sorát. Az év végéig hátralévő két alkalommal az előadó Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor ismert és kevéssé ismert műveit idézi fel.
 
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Gelencén péntekig 8–17 óráig, Ozsdolán péntekig 9–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. ma 9–12 óráig javítási munkálatok miatt felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást Sepsiszentgyörgyön az Esthajnalcsillag és Zefír utcában, valamint az 1918. december 1. úti 52-es és 54-es magánházban. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet.
ELŐADÁS. Ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Hotel nagytermében A zöld tea kimagasló hatásairól Bálint Huba nutricionista technikus (Székelyudvarhely) tart előadást, aki több mint húsz éve tanulmányozza a természetgyógyászatot. A rendezvényt a Magyar Erdélyért Egyesület szervezi.
A SEPSISZENTGYÖRGYI SZÍVBETEGEK Egyesülete ma 17 órától tartja összejövetelét a Gyermekjogvédelem épületében, ahol beadják az influenza elleni védőoltást.
TÚRA. A Természetjárók Baráti Társasága hétvégi túrát szervez szombaton a Baróti-hegységbe. Útvonal: Sepsiszentgyörgy, Gémvára, Debrenfő (szalonnasütés), Szármányút, Bodos-tető, Mészégető, Marinka-puszta, Kölcze-puszta, Sepsiszentgyörgy. Távolság: 16 km. Indulás: 9 órakor az Erzsébet parki zenepavilontól. Túravezető: György Ignác.
 
Könyvbemutató és előadás
Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban ma 18 órától bemutatják Székely Árpád Radnai-havasok című újabb kötetét (összefoglaló túrakalauz), majd vetített képes előadásra kerül sor.
 
Zene
ORGONA–KÓRUS HANGVERSENYRE kerül sor ma a 18 órai szentmise után Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban. Fellépnek: a brassói Fekete-templom Bach kórusa, vezényel és orgonán közreműködik dr. Steffen Schlandt, Ursula Philippi (orgona), Lőwenberger Orsolya (alt), valamint Nicu Simonov (tenor, Bukarest). A belépés ingyenes.
A LECKEHANGVERSENYEK második felvonása pénteken 10 és 12 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban Mátyás király udvarába kalauzolja el a gyerekeket. Meghívottak: a Codex Régizene-együttes és az olaszteleki Cygnini Reneszánsz Táncegyüttes. Közös előadásukban A szegény legény Mátyás király udvarában című mesejáték tekinthető meg.
A HANGVERSENYÉVAD második koncertjén, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban a Csíki Kamarazenekar örvendezteti meg a közönséget. A 20. századi amerikai zeneszerzők műveiből előadó zenekar élén az orosz-amerikai hegedűművész és karmester, Artur Kaganovskiy áll.
A XVIII. HÁROMSZÉK KAMARAKÓRUS FESZTIVÁL hangversenye az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében pénteken 18.30 órától kezdődik Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templomban. Fellépnek: a kolozsvári Guttmann Mihály Pedagóguskórus, a kovásznai Pastorala, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Kriza János Unitárius Dalárda, Laudate, Pro Musica, valamint a baróti Kájoni Consort. Karmesterek, művészeti irányítók: Bedő Ágnes, Szántó Kinga, Szilágyi Zsolt-Herbert, Karácsony Gabriella, Lőfi Gellért, Sipos Zoltán, Gyulai György Éva.
A GHYMES EGYÜTTES NAGYKONCERTJE. Erdélyi koncertturnét tart a szlovákiai Ghymes zenekar, amelynek egyik állomása Sepsiszentgyörgyön lesz december 3-án 19 órától a Krisztus Király-templomban Mennyből az angyal címmel. A Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett koncert különlegessége, hogy közreműködik a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkórusa és Eufónia Ifjúsági Kamarakórusa, karvezetők: Lőfi Gellért Attila és Sipos Zoltán tanárok. Felnőttek 15 lejért vásárolhatnak jegyet a kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám), gyerekeknek a belépés ingyenes.
 
Operett
ADVENTI OPERETTGÁLAEST. December 15-én 17 és 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Budapesti Operettszínház művészei, Oszvald Marika, Peller Károly és Bódi Barbara adventi operettgálaesten lépnek fel. Jegyek elővételben az Andrei Mureşanu Színház pénztáránál ma 16–18 óráig, pénteken 13–18 óráig. Érdeklődni a 0745 589 214-es és a 0726 208 811-es telefonszámon lehet.
 
Színház
A TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban Andrzej Saramonowicz Tesz­toszteron című darabját játssza Zakariás Zalán rendezésében.
 
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16-15-től Legendás állatok – Grindelwald bűntettei román felirattal; 16.45-től A repülő szőnyeg románul beszélő; 18.30-tól Bohém rapszódia román felirattal; 18.45-től Climax román felirattal; 20.45-től Az élet maga román felirattal; 21-től Ami nem öl meg román felirattal.
 
Hitvilág
KÖZÖS UTAKON címmel zenés ifjúsági istentiszteletet tartanak Baróton pénteken 19 órától az unitárius templomban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervezésében. Várnak minden fiatalt a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör unitárius egyházközségeiből, illetve minden más érdeklődőt, korra és felekezetre való tekintet nélkül.
 
Megjelent
A novemberi Székelyföld témája: 100 éve ért véget az I. világháború. A tartalomból: Benkő Levente: „...A vesztesek csak mi, a magyarok leszünk...” (szemelvények Tulics Kálmán csendőrőrmester galíciai naplójából); Magyarosi Sándor: A m. kir. 38. honvéd gyaloghadosztály katonái az 1918. június 15-i csatában; Gottfried Barna: A m. kir. 10. honvéd gyalogezred hattyúdala. Olasz front, 1918; Oláh Sándor: „Franczia harcztér” (a homoródalmási Pap János visszaemlékezése az 1918. novemberi leszerelésről); Mihály János: Kolozsvár 1918 utolsó negyedében (részlet Ajtay János hadnagy első világháborús naplójából); Garda Dezső: Magyar forradalmi megmozdulások és a román katonai-politikai hatalomátvételhez vezető események 100 évvel ezelőtt Gyergyószentmiklóson; Gazda József: 1918: vég és kezdet. A lapszámot I. világháborús fotókkal illusztrálták.
 
Délutáni ügyintézés
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata több mint egy éve dolgozik meghosszabbított ügyfélfogadási programmal, a délutáni ügyintézés lehetőségével azonban kevesen élnek. Felhívják a lakók figyelmét, hogy munkaidő után is lehetőségük van elintézni ügyeiket.
A közpénzügyi igazgatóság, a személyi nyilvántartó, az anyakönyvi és az ügyfélszolgálati, tájékoztatási és iktatóiroda hétfőtől csütörtökig 8–18, pénteken 8–14 óráig tart nyitva. A közpénzügyi igazgatóság kivételével említett osztályok mindegyikében hétfőtől csütörtökig 13.30–14 óráig az ügyfélfogadás szünetel. Bővebb információk a www.sepsi.ro honlapon találhatók.
 
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Csíki utcai 231-es Dona (telefon: 0372 407 231, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 35
szavazógép
2018-11-22: Közélet - Hecser László:

Levonják, de újra lobogni fog (Barót)

Sebastian Cucu kormánymegbízott felszólította Lázár-Kiss Barna Andrást, Barót polgármesterét, hogy távolítsa el a város főterén levő „törvénytelen építményt”, azaz azt a zászlórudat, amelyen a székely zászló lobog. A város elöljárója úgy nyilatkozott: nem látja értelmét a pereskedésnek, de megoldást keres arra, hogy újra felállíthassák a városképet évek óta meghatározó jelképet.
2018-11-22: Magazin - :

A Marsra érkezik az űrszonda

November 26-án landol a Marson az InSight űrszonda, az érdeklődők az amerikai űrkutatási hivatal honlapján és a közösségi médiaplatformokon élőben követhetik figyelemmel a műveletet – jelentette be a NASA.