Potápi Árpád János államtitkár szerint véget ért a száz év magány a Kárpát-medencében. A budapesti kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Csíki Székely Múzeumban beszélt erről pénteken este a Kratochvil Károly és a Székely Hadosztály című kiállítás megnyitóján.
Potápi Árpád János kijelentette: a magyar kormány nem mond le erről a földről, nem mond le a magyarságról, a magyar nemzetrészekről és a magyarság történelméről. Hozzátette, ma már nem kell országhatárokat megváltoztatni a magyarság megvédéséhez. „Véget ért a száz év magány korszaka. Gazdaságfejlesztő programokkal, tematikus évekkel, a Kárpát-medencei oktatási és gazdasági tér létrehozásával mind-mind arra törekedtünk az elmúlt nyolc évben, hogy az önök szülőföldön való boldogulását elősegítsük” – jelentette ki az államtitkár.
Felidézte, hogy nemrég a szerémségi Maradékon járt, ahol emlékeznek még arra, hogy 1918 októberében, néhány nappal a halála előtt a településen járt Tisza István miniszterelnök. Összehívta a falu népét, és azt mondta nekik, hogy a Monarchia a háborút elvesztette, de arra kérte őket, hogy őrizzék meg a hitüket, a magyarságukat. „Ezt mondhatta volna Erdélyben is, ha ide jön” – fogalmazott az államtitkár.
Felidézte: a miniszterelnöki székben Tisza Istvánt követő Károlyi Mihály önkényesen leszerelte a magyar hadsereget, és ennek következtében az antant seregei kényükre-kedvükre vonulhattak be Magyarországra. Ebben a helyzetben tett hitet a hátországban egy sereg, a Székely Hadosztály arra, hogy akár élete árán is megvédi a hazát. Úgy vélte, erre akkor is büszkeséggel kell emlékezni, ha nem az történt, amit a Székely Hadosztály akart.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere felidézte: a Székely Hadosztályt megszervező Kratochvil Károly személyében volt egy ember, akit sokan követtek, akik tették a dolgukat. Úgy vélte, ma is az a parancs, hogy tegyük a dolgunkat. Hozzátette: nem igaz, hogy a székelység megszállás alatt van; a közösség vezetői azon dolgoznak, hogy egy újabb magyar világot építsenek fel, amely immár nemcsak négy évig tart, mint az 1940 és 1944 közötti.
A kiállítás szakmai megnyitóját tartó Bene János, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum muzeológusa elmondta, a csíkszeredai kiállításon az általuk összeállított és kinyomtatott kiállítási anyag a nagyváradi Tanoda Egyesület által összegyűjtött világháborús tárgyakkal egészült ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.