Négyszázezer lejjel támogatja idén több mint félezer speciális nevelési igényű gyermek és fiatal élmény- és művészetterápiás foglalkozásait a MOL Románia. A finanszírozás lehívására a MOL, illetve a Közösségért Alapítvány által tizedik alkalommal meghirdetett Gyermekgyógyító program révén adódott lehetőségük civil szervezeteknek, vallási intézményeknek.
A program legutóbbi kiírására több mint 90 olyan civil szervezet nyújtott be támogatási kérelmet, amely emocionális- és művészetterápiás tevékenységek szervezésével segít fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségekből lábadozó gyermekeknek és fiataloknak. A kezdeményezők tájékoztatása szerint az ország 29 megyéjéből beérkezett pályázatok összértéke meghaladta a kétmillió lejt. Háromszékről hét, Hargita és Maros megyéből pedig 4–4 igénylés futott be. A szakmai zsűri javaslata alapján húsz civil szervezet foglalkozásait támogatják, összesen 400 ezer lejjel, köztük a kézdivásárhelyi Bóbita Egyesület Színesen ragyog fel a nap című pályázatának tevékenységeit, valamint a sepsiszentgyörgyi HELP Egyesület munkáját is.
A 2009-ben indított Gyermekgyógyító programot a Közösségért Alapítvány szervezi a MOL által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. Mint ismertették, eddig több mint tízezer gyermek és fiatal segítését, fejlesztését támogatták 169 nyertes pályázat révén közel 2,8 millió lejjel. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.