Ha hivatalosan még nem is kezdődött el a választási kampány, a pártok közötti háború nyitánya ezen a héten megtörtént. Mégpedig olyan üggyel, amely a legkevésbé sem politikai — vagyis nem kellene annak lennie: Daniel Morar korrupcióellenes főügyész mandátumát nem hosszabbította meg az igazságügyi miniszter. Helyette saját tanácsosát, az Ilie Botoş exfőügyészhez és Rodica Stănoiu volt szociáldemokrata igazságügyi miniszterhez közel álló Monica Şerbănescut javasolta a korrupcióellenes ügyosztály élére.
A romániai igazságszolgáltatás helyzetét mi sem tükrözi jobban, mint a Daniel Morar sorsa körüli huzavona. Valóságos közvita előzte meg a miniszteri döntést: pártok, politikusok, civil szervezetek sorakoztak fel az ügyész mögött, a korrupcióellenes harc biztosítékát látva mandátumának meghosszabbításában. És természetesen támadták mindazokat, akik Morar menesztése mellett foglaltak állást, azzal vádolva őket, hogy a korrupcióellenes harcot akarják gátolni, irányításuk alá szeretnék vonni az ügyosztályt.
A másik oldalról azonban éppen a Morar által vezetett intézmény munkájának eredményességét vonták kétségbe, hangoztatva, hogy egyetlen nagy korrupciós ügyben sem született jogerős ítélet, sőt, több esetben a vádiratot is szakszerűtlenül állították össze az ügyosztály munkatársai. Azzal is vádolták az ügyészt, hogy az államfő parancsára indít bűnvádi eljárást Traian Băsescu politikai ellenfeleinek lejáratására.
A két tábor érvelésében azonban közös, hogy politikai kérdésként kezelnek olyasvalamit, ami egy jól működő jogállamban technikai, szakmai ügy. Ez a visszás gondolkodásmód jellemzi leginkább a romániai politikai osztályt, és emiatt húzódhat el meghatározatlan ideig az igazságszolgáltatási reform.
A parlamenti választások előtt Morar sorsa ennél sokkal közvetlenebbül és látványosabban vált politikai üggyé. Kormánybuktatással fenyegetőztek a szociáldemokraták — akiknek több, korrupciós ügyekkel gyanúsított politikusa ellen indított eljárást a Morar által vezetett intézmény —, több vezető liberális politikus az ügyész menesztését szorgalmazta, eltávolítását pedig támogatta az RMDSZ is. Mindannyian támadásoknak tették ki magukat, hiszen Morar munkájáról az Európai Bizottság — amúgy meglehetősen elmarasztaló — jelentése is elismeréssel szólt. Minthogy a főügyész kilencven napra ideiglenesen meghosszabbította Morar megbízatását, valószínű, hogy a választási kampány fő témája ismét a korrupcióellenes harc lesz, és vélhetően jó néhány politikus ellen is bűnvádi eljárás indul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.