Népszerűtlen a kormánypárt

2018. december 7., péntek, Belföld

Történelmi mélypontra, 25 százalék alá esett a Szociáldemokrata Párt támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte tegnap a Hotnews.ro hírportál.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség megrendelésére végzett felmérés szerint az SZDP-re most a választók 24,9 százaléka adná voksát. Ez nemcsak ahhoz képest nagy visszaesés, hogy a 2016-os decemberi parlamenti választásokon az SZDP-lista a voksok 45,5 százalékát seperte be. A szociáldemokraták eddig mindig 30 százalék feletti támogatottságot élveztek, és akkor is Románia legerősebb pártjának számítottak, amikor a jobboldalnak sikerült koalíciós kormányt alakítania.

Az SZDP Victor Ponta vezetésével 2012-ben a parlamenti helyek 37 százalékát szerezte meg, 2008-ban Mircea Geoană elnöksége idején pedig 33 százalékos eredményt ért el. Ahogyan az elemzők elsősorban Liviu Dragnea pártelnöknek tulajdonították az SZDP két évvel ezelőtti történelmi léptékű választási sikerét, úgy sokan a párt mélyrepülését is a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított pártelnök népszerűségének visszaesésével magyarázzák.

Az IMAS-felmérés szerint az SZDP legfőbb riválisa, a Nemzeti Liberális Párt 23,3 százalékra jött fel a két évvel ezelőtti 20 százalékról. Az adatsor szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség látványosan megerősödött: míg a 2016-os választásokon 8,8 százalékot ért el, most a választók 14,8 százalékának támogatására számíthat. A kisebbik kormánypárt, az ALDE csaknem megduplázta, a két évvel ezelőtti 6 százalékról 11,7 százalékra növelte támogatottságát.

Nem kerülne már be a parlamentbe a Traian Băsescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt, amely 2,4 százalékra esett vissza. Megjelent viszont egy újabb párt a jobboldalon, a Dacian Cioloș volt miniszterelnök vezette Románia Együtt párt, amelyet az IMAS felmérése 8,2 százalékra taksál. Az RMDSZ a felmérés szerint most a voksok 5,8 százalékára számíthat. A felmérést telefonos módszerrel, több mint ezer romániai választópolgár megkérdezésével novemberben végezték, a hibahatár 3,1 százalék.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1497
szavazógép
2018-12-07: Belföld - :

Folytatnák az együttműködést

Az RMDSZ számára továbbra is az együttműködés a járható út a Magyar Polgári Párttal (MPP), hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2018-12-07: Belföld - :

Bepanaszolják Iohannist (Elhúzódó minisztercsere)

Az alkotmánybíróságnál emel panaszt a kormány az államfő ellen, amiért Klaus Iohannis két hete halogatja a kormányfő által kért újabb minisztercserék jóváhagyását – jelentette be tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökkel folytatott megbeszélése után.