Helmeczy László a hírTV munkatársainak lejáratásában jeleskedő ügyvéd elmondta, akár ötmillió forintot is megérne neki, hogy a televízió riportereit börtönbe csukják. Azt a korábbi kijelentését viszont letagadta, miszerint a magyar miniszterelnök és a pénzügyminiszter közötti hatalmi küzdelem áldozatának tartaná magát. Közben kiderült, hogy — korábbi állításával ellentétben — csak a hírTV elleni lejáratási botrány kirobbanása után négy nappal tett feljelentést a bűncselekmény előkészítésében részt vevő ügyvéd.
Helmeczy László a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint augusztus 5-én fordult a hatóságokhoz, pedig korábban azt állította, már az akciót vállaló Baráth Miklóssal történt beszélgetése után megtette a szükséges lépéseket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.