TornaCsődöt jelentett az amerikai tornaszövetség

2018. december 8., szombat, Sport

Csődeljárást kért maga ellen az Egyesült Államok Tornaszövetsége (USAG) a tavaly kirobbant szexuális zaklatási botrány következményeként, míg a nemzetközi szövetség kétmillió dollárt különített el egy olyan alapítvány létrehozására, amelynek feladata a szexuális zaklatások megelőzése lesz a sportágon belül.

  • Fotó: Reuters / Brian Snyder
    Fotó: Reuters / Brian Snyder

A USAG illetékese közölte, a csődeljárás a legbiztosabb módja annak, hogy Lawrence G. Nassar csapatorvos áldozatainak a lehető leggyorsabban ki tudják fizetni a polgári perekben megítélt pénzösszegeket. „Tartozunk annyival nekik, hogy lezárjuk ezt az ügyet, mert az ő bátorságuknak köszönhetően lett a sportágunk erősebb és biztonságosabb” – közölte Kathryn Carson elnökségi tag.

Mindeközben a Nemzetközi Tornaszövetség bakui kongresszusán született határozat szerint a Tornászok Etikai Alapítványa elnevezésű szervezet fogadja majd a sportolók panaszait, egyúttal jogosítványa lesz arra, hogy az ilyen jellegű ügyeket kivizsgálja és elbírálja, illetve figyelni fogja a nemzeti szövetségek működését. A nemzetközi szövetség az alapítványt azért hozta létre, mert az Egyesült Államokban kirobbant szexuális zaklatásos botrány világszerte sokkolta a tornasportot.

Januárban a szövetség összes igazgatója lemondott a sportágat megrázó zaklatási botrány miatt. Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa akkor 175 évet, azaz gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, olimpiai érmeseket molesztált. Köztük volt Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok is. Az áldozatok közül sokan a USAG felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1294
szavazógép
2018-12-08: Sport - :

Sportolóink a hétvégén

KOSÁRLABDA. Hazai környezetben játszanak a háromszéki csapatok. A mérkőzések sorát ma a Kézdivásárhelyi SE nyitja meg, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga B-értékcsoportjának 12. fordulójában a Bukaresti Rapid együttesét fogadja.
2018-12-08: Magazin - :

John Lennon meggyilkolása (1980. december 8.)

1980. december 8-án gyilkolta meg Mark David Chapman a legendás The Beatles zenekar egykori tagját, John Lennont. A súlyos mentális problémákkal küzdő merénylő a művész New York-i otthona, a Dakota-ház előtt adta le a végzetes lövéseket, melyek következtében Lennon a kórházba szállítás közben elhunyt.