Volt egyszer egy messzi-messzi ország, és abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy hatalmas, nemes szívű, igazságos király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás kincsekben bővelkedő, virágzó birodalomnak. Maga elé hívatta hát őket, és így szólt:
– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek benneteket, a következő. A palotám báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdd te, kedves legidősebb fiam!
A legidősebb fiú gondolkodott, és mivel a környéken jó sok homok volt, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti azt a báltermet homokkal. Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a homokot, hordták pihenés nélkül, szakadatlanul dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.
A középső fiú úgy gondolta, szénával próbálkozik, hisz aratás volt, rengeteg a széna, hátha azzal sikerül megtölteni a termet a padlótól a mennyezetig. Neki is száz szolga segített, hordták, hányták, vasvillázták, cipelték a szénát, izzadtak a melegben, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.
A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a bálterem közepére, a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei elhűlve kérdezték, hogy akar így megfelelni a próbán, de ő nem szólt semmit, csak derűsen üldögélt. Amikor elérkezett az éjfél, és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a bálterem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig világított, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott a fényből.
A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:
– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved is teli van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt a Fény vezéreljen az uralkodásban!
Így a legkisebb fiú kapta meg a koronát, és igazságos, bölcs, nemes királya lett a virágzó országnak, olyan, akit mindig a világosság vezetett.
(Ismeretlen eredetű legenda)
