Folyamatos párbeszédről állapodtak meg szombati kolozsvári tanácskozásukon a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői.
Mezei János MPP-elnök, és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök megbeszélésére azt követően került sor, hogy az MPP két héttel ezelőtti rendkívüli kongresszusán új vezetést választott. A tanácskozás résztvevői áttekintették az elmúlt időszak főbb politikai-közéleti eseményeit, külön figyelmet fordítva az erdélyi magyar politikai történésekre, valamint az EMNP és az MPP eddigi kapcsolatára. Megállapították: szükség van a folyamatos kommunikációra a két párt között, és megegyeztek a megkezdett párbeszéd folytatásáról. Szilágyi Zsolt elmondta: a rendszeres kommunikációnak csak pozitív hozadékai lehetnek, a múltbéli sérelmeken túllépve a közös munka és együttműködés lehetőségeit kell megtalálniuk.
Mezei János elnökké választása után az RMDSZ-szel és az EMNP-vel is felvette a kapcsolatot, és tárgyalást kezdeményezett. Az RMDSZ elnökével a hét közepén állapodtak meg az együttműködés folytatásáról. Az új elnökség úgy gondolja, hogy félre kell tenni a sérelmeket, és a magyar ügyet szem előtt tartva kell közös célokat megfogalmazni – nyilatkozott Mezei János.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.