Labdarúgás, I. ligaMegerősíthetik helyüket a legjobb hat között

2018. december 10., hétfő, Sport

A négy mérkőzés óta veretlen Sepsi OSK ma 17.30 órától az FC Botoșani ellen lép pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A piros-fehérek történetük során hatodszor találkoznak a moldvai csapattal, amelyet eddig egyszer sem sikerült legyőzniük.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Az Eugen Neagoe irányította labdarúgók az előző, hétközi fordulóban 4–2 arányban győztek hazai környezetben a FCSB ellen, a moldvai együttes pedig 2–1 arányú vereséget szenvedett a vendég Jászvásári Poli csapatától. A szentgyörgyi gárda és az FC Botoșani az előző idényben négyszer találkozott, az alapszakaszban mindkét mérkőzés a Botoșani megyei labdarúgók sikerével zárult, majd az alsóházi rájátszásban előbb osztozkodtak a pontokon, ezt követően pedig a moldvai együttes Jonathan Rodríguez tizenegyesből szerzett találatával nyert a sepsiszentgyörgyi stadionban. A csapatok legutóbb augusztusban léptek pályára egymás ellen, akkor gól nélküli döntetlent játszottak.

A piros-fehérek az FC Botoșani ellen három gólt szereztek, viszont a moldvai csapat tízszer volt eredményes. A Sepsi OSK tizennyolc fordulót követően 27 ponttal a felsőházi rájátszást érő hatodik helyet foglalja el, Liviu Ciobotariu együttese pedig 20 ponttal a tizedik. A háromszéki gárda mérlege hazai pályán öt győzelem, egy döntetlen és három vereség, ezeken a találkozókon tizennégy gólt jegyeztek és tíz találatot kaptak. Az FC Botoșani idegenben mindössze egyszer diadalmaskodott, hatszor osztozkodott a pontokon és kétszer kikapott, mérlegük 13 rúgott és 14 kapott gól.

„Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg az FCSB ellen, és egyetlen percig sem volt kétséges a győzelmünk, ez pedig teljes mértékben a játékosok érdeme. Ez a győzelem már a múlt, most egy újabb fontos meccs előtt állunk. A Botoșani legutóbb hazai pályán vereséget szenvedett, azonban véleményem szerint veszélyes csapat, amely értékes játékosokkal rendelkezik. Biztos vagyok abban, hogy a labdarúgók kellő odafigyeléssel fognak ráhangolódni erre az összecsapásra is, és mindent megteszünk a három pont megszerzése érdekében. Nem lesz könnyű, mert az ellenfél sem öltönyösen fog érkezni, de ahogy már mondtam – és erről mindenki meggyőződhetett –, jó csapatot alkotunk, képesek vagyunk bárkivel felvenni a harcot és bárkit legyőzni. Még akkor is, ha sokan kis csapatnak tartanak, elértünk egy olyan szintet, amellyel már kiérdemeltük mindenki tiszteletét” – fogalmazott a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Eugen Neagoe.

További eredmények: FC Hermannstadt–Dinamo 1–1 (gólszerzők: Petrescu 32., illetve Hanca 10.), Ko­lozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán 2–2 (gsz.: Omrani 43., 88., illetve Fernandes 13., Ivanov 31.), Jászvásári Poli–Dunărea Călărași 1–0 (gsz.: Platini 33.), Astra Giurgiu–Concordia Chiajna 3–1 (gsz.: Begue 49., Alibec 76. – büntetőből, Llulluaku 88., illetve Leca 73.).

 

Gyerekotthonokat támogat a Székely Légió

A Székely Légió a FC Botoșani elleni mérkőzésen gyűjtést szervez a Böjte Csaba által működtetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyföldi gyerekotthonainak. Az adományokat átadhatják az élvonalbeli mérkőzés előtt a bejáratoknál segédkező önkénteseknek.

Ugyanúgy, mint tavaly, a Sólyom Gyermekei Polgári Társulással, valamint a ferencvárosi kézilabda-szurkolókkal karöltve, idén is megtartják a már szinte hagyományos év végi gyűjtést, amelyet a Ligeti Egység kezdeményezett több évvel ezelőtt. Első körben tartós élelmiszereket, tisztálkodási és tisztítószereket, valamint tanszereket gyűjtenek, de pénzt is elfogadnak.

Az adományokat eljuttatják a gyerekotthonoknak, a pénzösszeg egy részét szeretnék felajánlani a nagyborosnyón élő Kádár Botondnak, aki súlyos gerincbántalma miatt műtétre szorul. A Székely Légió az ünnepek előtt licitálással is készül, részleteket Facebookon, a Sepsi OSK szurkolók oldalán olvashatnak. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-12-10: Kultúra - :

Kitüntették a Kallós Zoltán Alapítványt (Átadták a Prima Primissima Díjakat)

Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima díjat kapott az erdélyi, válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány. Pénteken este a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) tartott gálán további kilenc kategóriában osztották ki a díjat, valamint átadták a Közönségdíjat.
2018-12-10: Sport - :

Újra első a címvédő Puskás ’87 (Minifoci)

Az OSK éllovasként lépett pályára a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokság 10. fordulójában, ám miután elvesztette a Mikosókk elleni – két piros lappal zárult – rangadót, visszacsúszott a tabella harmadik helyére.