Női kézilabda, Európa-bajnokságMagyar siker a németek ellen

2018. december 10., hétfő, Sport

A magyar női kézilabda-válogatott 26–25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában vasárnap Nancyban, így továbbra is van esélye a továbbjutásra.

  • Fotó: MTI / Kovács Tamás
    Fotó: MTI / Kovács Tamás

A magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta az ellenfelet, és három perc alatt háromgólos különbség alakult ki. A németek rendezték védekezésüket, de támadásban továbbra is bizonytalankodtak, ezért Henk Groener szövetségi kapitány a kilencedik percben időt kért. Csapata a 12. percben csupán a második gólját dobta. Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mivel együttese tíz perc alatt csak egyszer talált be. A folytatásban is remekül küzdöttek a magyarok, némileg rendezték a védekezésüket, így a szünetben megint ők vezettek (12–10), de az első félidőben még ennél is több lehetőség volt számukra.

A második felvonásban bő tíz percen keresztül felváltva estek a gólok. A magyarok nem tudták növelni a különbséget az elkövetett hibák miatt, illetve a németek magas átlövőivel szemben nem volt ellenszerük. Kiss Éva a lehető legjobbkor védett büntetőt, 17–14 után hat perccel mégis egyenlővé vált az állás (19–19), majd Julia Behnke vezérletével újra átvette a vezetést az ellenfél. Egyre inkább fáradni látszottak a magyarok, egyre többet rontottak, ekkor Kovacsics Anikó és a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine vette vállaira a csapatot. A vége előtt 110 másodperccel Henk Groener időt kért (24–24), a hajrában Xenia Smits góljára Schatzl válaszolt, Emily Bölk a kapufát találta el, majd Kim Rasmussen időt kért 21 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadásból Háfra Noémi betalált, így a magyarok óriási küzdelemben, bravúrral győztek.

A magyar csapat a csoportkörben a C jelű négyes második helyén végzett, majd a középdöntő II. csoportjában pénteken 38–25-re kikapott a címvédő Norvégiától. A magyar válogatott szerdán 19 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-12-10: Sport - :

Székely siker (Minifoci)

Székelyföld képviseletében sepsiszentgyörgyi kispályás labdarúgók sikerével ért véget Szegeden a nemrégiben megrendezett minifoci Egy Nemzet Tornája. A háromszékiek zsinórban harmadik alkalommal nyerték meg a viadalt, miután tavaly a délvidéki Adában, idén nyáron pedig hazai környezetben sem találtak legyőzőre.
2018-12-10: Sport - :

Jó vendégszereplés (Birkózás)

Az elmúlt hétvégén Székelyudvarhelyen rendezték meg a birkózó Verestóy Tibor Emlékversenyt, amelyről jó eredménnyel tértek haza a sepsiszentgyörgyi sportolók. A szomszédos megyei viadalon a Sepsi ISK és az ugyancsak megyeszékhelyi MSC gyerekei léptek szőnyegre, előbbi csapat tizenkét, utóbbi alakulat pedig öt dobogós helyezést ért el.