Labdarúgás, Bajnokok LigájaIzgalmas mérkőzések az utolsó fordulóban

2018. december 11., kedd, Sport

Az utolsó forduló dönt arról, hogy a már biztos csoportelső Barcelona mögött a Tottenham Hotspur vagy az Internazionale Milano jut tovább a második helyen a labdarúgó Bajnokok Ligája B jelű négyeséből.

Az angol és az olasz együttes jelenleg hét-hét ponton áll, de az egymás elleni mutatóban a londoniak a jobbak. A zárókörben a Spurs a Nou Campba látogat, míg az Inter a sereghajtó és már biztosan búcsúzó PSV Eindhoven együttesét fogadja. Angol klub 11 éve nem nyert a Barcelona otthonában, de Mauricio Pochettino vezetőedző szerint nem lehetetlen, hogy a Tottenham ezúttal sikerrel járjon.

A Barcelona utóbbi három, angol csapat ellen játszott hazai mérkőzése magabiztos győzelmet hozott. A Chelsea, a Manchester City és az Arsenal is mérkőzést vesztett a katalán fővárosban. A Barcelona vendégeként legutóbb a Liverpool tudott nyerni, még 2007-ben. Az Internazionale trénere, Luciano Spalletti azt mondta: bízik a Barcelonában, amely a BL-ben hazai pályán 2013 áprilisa óta nem kapott ki. Akkor a Bayern München győzött a Nou Campban.

A mérkőzések, csoportkör, 6. forduló:
* ma – A-csoport: AS Monaco–Borussia Dortmund, FC Bruges–Atlético Madrid; B-csoport: Internazionale–PSV Eindhoven (22 óra – Digi Sport 4), FC Barcelona–Tottenham Hotspur (22 óra – Digi Sport 1); C-csoport: Crvena zvezda–Paris Saint-Germain (22 óra – Digi Sport 3), FC Liverpool–SSC Napoli (22 óra – Digi Sport 2); D-csoport: Schalke–Lokomotiv Moszkva (20 óra – Digi Sport 2), Galatasaray–FC Porto (20 óra – Digi Sport 1)
* holnap – E-csoport: Ajax–Ba­yern München (22 óra – Digi Sport 1), Benfica–AEK Athén; F-csoport: Sahtar Donyeck–Olympique Lyon, Manchester City–Hoffenheim (22 óra – Digi Sport 4); G-csoport: Real Madrid–CSZKA Moszkva (20 óra – Digi Sport 1), Viktoria Plzen–AS Roma (20 óra – Digi Sport 2); H-csoport: Young Boys–Juventus (22 óra – Digi Sport 2), Valencia–Manchester United (22 óra – Digi Sport 3). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1502
szavazógép
2018-12-11: Sport - :

Második a Nagy Mózes SK (Kosárlabda)

Az elmúlt héten Târgoviște adott otthont a női U20-as kosárlabda-bajnokság második teremtornájának, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK lánycsapata pedig két győzelemmel és egy vereséggel zárta a többnapos viadalt.
2018-12-12: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor

Vitaest a könyvtárban
Székelyföld megmaradásának feltételei címmel tartanak vitaestet ma 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A témáról Pakó Benedek kanonok, Czegő Zoltán író, költő és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő fejti ki véleményét.