A Nagyváradi Táblabíróság tegnap visszautalta az első fokon eljáró Bihar Megyei Törvényszéknek a korrupcióval vádolt Kiss Sándor volt Bihar megyei önkormányzati elnök korrupciós ügyét.
Az ítélőtábla úgy találta, hogy Kiss Sándor – aki 2016 júliusáig az RMDSZ Bihar megyei szervezetét is vezette – és az ügy másodrendű vádlottja nem részesült méltányos bírósági eljárásban, így a törvényszéknek elölről kell kezdenie a korrupcióellenes ügyészség által összeállított vádirat tárgyalását. Egyes információk szerint, mire újabb ítélet születik, Kiss Sándor ügye elévül.
A politikust júniusban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar Megyei Törvényszék, amely négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek. Az üzletember politikus ellen ugyanakkor 5,55 millió euró vagyon elkobzását is elrendelték a bírák, és öt évre eltiltották a közügyektől.
A vádirat szerint a debreceni Keviép Kft. Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást 2003-ban a nagyváradi környezetkímélő szemétlerakó megépítésére. A vádhatóság állítása szerint a Keviép egy londoni közvetítőn keresztül adta el munkagépeit romániai leányvállalatának. A londoni közvetítő cég 187 ezer euróért vásárolta és 500 ezer euróért adta tovább a munkagépeket. A debreceni cég könyveléséből így kivont pénzből 300 ezer euró készpénzben jutott el Kiss Sándorhoz – állította az ügyészség.
A közlemény szerint két másik esetben is ugyanezt a sablont alkalmazták: romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál. Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa készpénzben vette fel és fizette ki Kiss Sándornak. A csúszópénz ellenében a bihari politikus kedvező elbírálást biztosított a különböző közbeszerzési eljárásokon.