Szekeres Attila
Saját kárán tanul az ember – szól egy közmondásunk. Aztán ezt bővítették: más kárán tanul az okos, sajátján a buta, no meg azt is hallani: a bolond még a sajátján sem. Mindez annak kapcsán ötlött eszembe, amikor olvastam, hogy a bölöni Unitárius Egyházközség rájött arra, hibát követett el, amikor hírneves brassói ügyvédet fogadott visszaszolgáltatási ügyben. Újabban, arra gondolva, hogy mégiscsak elkötelezettebb az „ügy” iránt, csíkszeredai jogászt szerződtetett.
Egyre több embertől hallom, hogy más megyéből való sztárügyvédet fogadott, mert úgy gondolta, előnyt jelenthet. Aztán többen úgy jártak, mint a bölöniek. Mesélte valaki: sepsiszentgyörgyi védőt fogadott meg, és nyert a városi bíróságon. A felperes fellebbezett, a megyei törvényszékre kerültek, ott is nyert. Ám az újabb fellebbezés nyomán a Brassói Táblabíróságon kötöttek ki. Emberünk úgy gondolta, ott már nem lesz elég a helyi ügyvéd. A szomszéd éppen hallotta, hogy egy ismerősének az unokatestvére milyen jó ügyvédet talált, aki még a korábbi perköltséget is visszaperelte. Hát ő is megfogadta. Nem volt elegendő pénze, kölcsönkért, hogy majd úgyis visszajön, s kifizette a drága gázsit. Aztán vesztett.
Van ennél cifrább is. Ugyanígy kezdődött, s így is folytatódott. Kálmán bácsi mesélte, hogy nem tud ő jól románul, de a táblabíróságon azt kivette, hogy az ügyvéd nincs tisztában a történetével. Aztán az ügyvéd, mint aki jól végezte dolgát, felakasztotta talárját, s mondta neki, hogy ő éhes. És hurcolta is magával valamely előkelő étterembe. Ott egyből rendelt egy francia konyakot, nem utánzatot, eredetit, egy egész decit, aztán amíg kihozták az ebédet, egy másodikat is. Valami bődületesen drága ebédet kért, azt már Kálmán bácsi sem tudta megmondani, hogy pontosan mit, mert végig azon izgult, miből fog fizetni. Közben az ügyvéd megkérdezte, maga nem iszik, nem eszik? Mit tehetett? Rendelt magának egy buborékos ásványvizet, hogy ne kérdezgesse annyit. Végül annyi „jóérzés” volt az ügyvédben, hogy megköszönje az ebédet.
Emberünk megkapta a számlát, aztán felhívta a vejét, váltsa ki őt onnan. Az volt a legkínosabb, amit a vejétől kapott egész úton hazafelé, mondta.
Arról is hallottam, hogy a sztárügyvédnek nem volt érkezése Sepsiszentgyörgyön megjelenni – mert ugye fontosabb ügyfelek perét kellett bonyolítania más városban, s egyszerre két helyen nem lehet – néhányszor halasztottak, aztán letárgyalták az ügyet.
Nem kívánok tanácsot adni senkinek, milyen ügyvédet válasszon, csak felteszem a kérdést, miért nem becsüljük meg a mieinket? Miért nem bízunk bennük? S a kérdés nem csak az ügyvédekre vonatkozik. Hisz lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy többszörös árért idegenekkel dolgoztatnak földijeink, a mi gyerekeink meg külföldre távoznak, mert itthon nem kapnak megbízatást.
