Új módszereket tanultunk

2018. december 14., péntek, Nyílttér

A bardoci Benkő József általános iskola sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus + programjában, hogy a tantestület két csapata angol nyelvű nemzetközi képzésen vehessen részt.

November 12. és 17. között egy óvónő, két tanítónő és egy testnevelés tanár (az iskola aligazgatója) Firenzében sajátíthatott el új  módszereket, stratégiákat a diverzitás, multikulturalitás jegyében. Iskolánk igazgatója, egy angol- és egy románnyelv-tanára pedig Barcelonából tért vissza (fotó) az iskolai siker eléréséhez szükséges kompetenciák fejlesztésére irányuló módszerekkel, játékok gyűjteményével, valamint a kommunikációs képességeket, empatikus készségeket, kreativitást fejlesztő stratégiákkal felvértezve, egy tíznapos  képzés után. Ezen felül  gyönyörű tájakon kirándultunk, ahol megismerkedhettünk az adott nemzet műemlékeivel, múzeumaival és kultúrájával is.

A program fő céljai között a diverzitás kezelése, többnemzetiségű osztályközösségek gondozása, a korai iskolaelhagyás megelőzése is szerepelt. Ezen célok eléréséhez iskolánk tantestülete különböző iskolai és iskolán kívüli tevékenységeket tervezett a 2018–2019-es tanévre. Az elmét, lelket formáló és személyiséget fejlesztő, a tanulói aktivitást serkentő tevékenységekkel a sokszínűség, a nyitottság és az inklúzió (a fogyatékkal élők és hátrányos helyzetűek többiekkel együtt oktatása) elveit szeretné iskolánk érvényesíteni.

Az elsajátított ismereteket, hatékony stratégiákat, új módszereket pedagógusaink a legjobb tudásuk szerint fogják használni a tanulók javára és a kitűzött célok érdekében.

Nyáguj Tünde tanítónő

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2018-12-14: Nyílttér - :

Ki kit támogat?

Látom, hallom, olvasom, hogy mekkora botrányt kavart a román médiában az a tény, hogy a magyar kormány pénzbeli  támogatást adott a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi futballkluboknak. Talán ezért volt lehetséges, hogy ezek a székelyföldi focisták jól meg tudták szorongatni a Dinamo csapatát. Sic! Úgy látszik, nem alaptalan Puskás Öcsi szállóigéje: nagy pénz, nagy foci!?
2018-12-14: Nyílttér - :

Van szabadulás, ha akarod

A november 30-i Ikafalvi Ifjúsági Nap témája a függőség volt. A rendezvény kezdetén Bardócz Csaba lelkipásztor áhítatában hangsúlyozta, hogy mindenkinek van függősége. Arra kell vigyázni, hogy ez ne káros szenvedély legyen, hanem valami olyan, ami előre visz, ami jó irányba mozdítja el az életünket.