Egy húsz évvel ezelőtti, két emberéletet kioltó közúti balesetet elevenít fel az alábbi, a Békés Megyei Hírlapban megjelent írás. A tragédia fájó emlékét máig őrzik a túlélők, de számunkra sem közömbös a történet, hiszen a Békés megyei önkormányzat Nemzetiségi Bizottságának héttagú küldöttsége azért indult útnak, hogy a háromszékiekkel kialakult jó kapcsolatokat tovább erősítse. De nem érkeztek meg Sepsiszentgyörgyre: az őket szállító kisbusz Brassó közelében balesetet szenvedett, és a járműben utazók közül két személy, Surman László és Setény János a helyszínen életét vesztette. A tragédiáról Hevesi József, a bizottság akkori titkára, a küldöttség egyik tagja számolt be a lapnak.
Egy esős napon, kora reggel találkozott a nemzetiségi bizottság hét tagból álló delegációja Békéscsabán. A kapcsolatépítésre indulók egymás köszöntése után autóba szálltak, s a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgy felé vették az irányt. A határt átlépve a csapadéktól megáradt Maros mellett haladtak egészen Déváig, ahol megálltak reggelizni. A benzinkútnál rögtönzött étkezés – az út többi pillanatához hasonlóan – jó hangulatban telt, hisz a küldöttség tagjai a kollegiális viszonyon túl jó baráti, emberi kapcsolatot ápoltak egymással.
A szendvicseket elfogyasztva, jóllakottan, ki-ki kissé álmosan foglalta el helyét a kisbuszban, s immár az eső kísérete nélkül indultak tovább a következő, tervezett megállóig, a több mint 260 kilométerre fekvő Brassóig. A megyeszékhelyen az egyik tag, Kesjár Mátyás kapcsolatai révén ugyanis friss kávéval fogadták volna a delegációt, azaz őt magát, Surman Lászlót, Setény Jánost, Hevesi Józsefet, Kecskeméti Jánost, Szikszai Csabát, Hotya Pétert és Mogyorós Sándort. Mindannyian várták a megérkezést. Ám egy figyelmetlen teherszállító miatt ez sosem következett be.
– Nem emlékszem egész pontosan, mi történt az úton, mert a fülledt meleg miatt elbóbiskoltam. Az általam is hallott utolsó beszélgetés arról szólt, ideje telefonálnunk Brassóba, hogy feltehetik azt a kávét. Majd a következő kép, hogy két ember feszítővassal próbálja kinyitni az ütközés következtében beszorult ajtót, hogy kihúzzon minket az utastérből – idézte fel a történteket Hevesi József. – Próbáltam megmozdítani a karom, de nem sikerült. A másikkal segítettem rá, de akkor a jobb felkaromnál átszakította a csont a bőröm, ezért inkább megpróbáltam mozdulatlanul tartani. Nem éreztem fájdalmat. Ezután körülnéztem az autóban, és láttam, hogy a mögöttem ülő Surman László erősen vérzik, valószínűleg ő már meghalt. Nagyon nagy volt a káosz, a szemtanúk, az úton közlekedő román autósok próbáltak mindannyiunknak önzetlenül segíteni. Engem betettek egy autóba, elvittek a közeli codleai (feketehalmi) kórházba, ahová később behozták Hotya Pétert is.
József a kórházban tudta meg, hogy Setény János is életét vesztette a brassói kórházban. A nyílt kartörést szerző férfit ezt követően Péterrel együtt átszállították Brassóba, ahol Pétert megműtötték, Józsefet saját kérésére csak ellátták; a műtétre majd csak itthon, Gyulán került sor. A delegáció segítségére Orbán Árpád, Kovászna megye akkori tanácselnöke sietett, aki a brassói kórházban nemcsak intézte, hanem fel is gyorsította az ügyeiket. A túlélőket és a könnyű sérüléseket szenvedőket a sérüléseik ellátása után Sepsiszentgyörgyre vitték.
A rendőrség a baleset másnapján mindenkit kihallgatott, majd a tragikus úton résztvevők eltérő időben, a sérüléseik ellátása után tértek haza Magyarországra, ki egy-két napon, ki néhány héten belül. A sérülteket a megyei önkormányzat, a megyei kórház szakorvosai és a biztosítótársaság segítette felgyógyulásukig. A nyomozás végül két-három évig tartott, s lezárultával három teherautó-sofőr között oszlott meg a felelősség.
A tragédiára sokáig egy kereszt emlékeztetett a baleset helyszínén, amely a mezőgazdasági munkák miatt idővel megrongálódott. József utoljára tíz éve járt az áldozatok emlékének állított famunkánál, akkor még látta a maradványait. Az egykori kollégák, barátok emléke a kereszt eltűnését követően sem merült feledésbe. A családtagok, a delegáció tagjai és a megyei önkormányzat több alkalommal is megemlékezést tartott a baleset évfordulóján; legutóbb idén júliusban, ahol többen már nem tudtak megjelenni. Időközben Hotya Péter és a kisbusz sofőrje, Mogyorós Sándor is eltávozott az élők sorából, így az életre szóló tragikus emléket már csak négyen és az akkori segítők hordozzák magukban.
Három teherautó, egy kisbusz és egy lovas kocsi tört össze.
Mint lapunk érdeklődésére elmondta, az események pontos sorrendje csak hosszas beszélgetéseket követően, napokkal a történtek után állt össze Hevesi Józsefnek és társainak.
A Békéscsabáról indulók egy lovas kocsi mögött haladtak, s várták az ideális pillanatot az előzéshez. Mögöttük egy tartálykocsi ment az úton, annak sofőrje azonban rosszul mérte fel a delegáció sebességét, ezért hátulról nekiment a kisbusznak, mely a lökés következtében előbb lesodorta a lovas kocsit és annak két utasát az útról, majd áttért a szembejövők sávjába, ahol egy újabb teherautó találta el a kisbusz bal elejét. A bizottságot szállító busz ekkor megperdült, és háttal a forgalomnak megállt a sávban. Az utolsó és egyben a tragédiát okozó „döfést” a harmadik teherautó adta, mely frontálisan belehajtott az álló helyzetben lévőkbe.
Nagy-Laczkó Viktória