Magyarellenes felirat egy bukaresti iskola kerítésén

2018. december 14., péntek, Belföld

Egy azonosítatlan fiatalember magyarellenes feliratot festett a bukaresti magyar tannyelvű Ady Endre Líceum kerítésére. Az Urâm bozgorii (Gyűlöljük a hazátlanokat) üzenetet festéksprayjel felfújó fiatalember maszkkal takarta el az arcát, de annyira ittas volt, hogy menekülni sem próbált, amikor az iskola igazgatónője lefotózta.

Trif Olga igazgatónő elmondta: a szülők közmunkájával és az önkormányzat anyagi támogatásával frissen rendbe hozott kerítést firkálta össze a fiatalember, aki az iskola őrének közbelépése nyomán elmenekült, de rendőrségi feljelentést tettek ellene.

Arra a felvetésre, hogy az elkövetőnek tudnia kellett, magyar iskoláról van szó, Trif Olga azt hangsúlyozta, hogy négy éve, amióta Bukarestben él, egyszer sem találkozott magyarellenes gyűlölködéssel, az önkormányzat, a minisztérium részéről is mindig támogató szándékot tapasztalt. „Megtörtént, ez van, de úgy érzem, ez egy elszigetelt eset, egyáltalán nem jellemző. Mindig csak támogatást nyertünk azzal, hogy Bukarestben magyar iskolaként működünk, nem éreztem soha azt, hogy ebből kárunk származna” – mutatott rá az igazgatónő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-12-14: Belföld - :

Jövő héten dönt az RMDSZ

Az RMDSZ a jövő héten együttes frakcióülésen alakítja ki álláspontját a bizalmatlansági indítvány szavazásáról – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének küldöttgyűlésén, emlékeztetve, hogy a dokumentumot még nem iktatta az ellenzék, holott szeptember eleje óta ígérgeti azt.
2018-12-14: Belföld - :

Új RMDSZ-jelöltek az EP-választáson

Célegyenesbe fordult a küzdelem az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistája befutónak tartott helyeiért. Amennyiben eléri az ötszázalékos küszöböt a jövő év tavaszán esedékes megmérettetésen, a szövetség két helyet szerezhet az uniós intézményben, és a két mandátumra máris négy jelentkező van.