Csütörtökön tartotta idei utolsó soros ülését Kézdivásárhely helyi tanácsa, melyen két fontosabb kérdésben is döntöttek: elfogadták a jövő évi helyi adókat és illetékeket megállapító határozatot, illetve elutasították az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületnek az ivóvíz és a csatornadíj drágítását illető kérését.
A jövő évi adókat és illetékeket tartalmazó határozattervezetet Bokor Tibor polgármester terjesztette elő. Elmondta: nem volt szándékukban adót emelni, csupán a törvény által kötelezővé tett 1,3 százalékos inflációs rátával nőnek a helyi adók és illetékek. Akárcsak az előző években, jövőre is tízszázalékos adókedvezményben részesülnek azok a magánszemélyek, akik március 31-ig törlesztik egész évi adójukat, jogi személyeknél az adókedvezmény ötszázalékos. Két részben lehet kifizetni a járulékot, március 31-ig az első, szeptember 30-ig a második fél évre. E két határidő után napi 0,1 százalékos késedelmi kamatot számítanak. A határozattervezetet különösebb vita nélkül, egyhangú szavazattal fogadták el.
Az Aquacov által javasolt drágítást tartalmazó határozattervezethez többen is hozzászóltak. Bokor Tibor polgármester arról számolt be, hogy az egyesület által javasolt ármódosítás a lakosság számára az ivóvíz esetében mintegy harminc-, a csatornadíj esetében pedig tízbanis növekedést jelentene. Ezt azzal indokolják – hangsúlyozta az elöljáró –, hogy a megyei regionális szolgáltató megnövekedett költségei megkövetelik ezt az ármódosítást. Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselője a gazdasági bizottság álláspontját ismertette: nem támogatják a drágítást, mivel a céhes városban a szolgáltatás nem olyan színvonalú, mint amit a fogyasztók elvárnak.
A testület felhatalmazta a helyi tanácsot képviselő Bartha Jánost, hogy az Aquacov közgyűlésén nemmel szavazzon. Gál Elemér az Erdélyi Magyar Néppárt nevében szintén a víz minőségét kifogásolta, s jelezte, a rengeteg panasz miatt a frakció tagjai nemmel fognak szavazni. Szilveszter Szabolcs, az RMDSZ nevében szintén a drágítás elutasítása mellett érvelt. A testület az Aquacov kérését egyhangúlag elutasította. Ettől függetlenül a drágításra, valószínű, mégis sor kerül majd, mivel az egyesület közgyűlésében a céhes városnak kevesebb mint húsz százalék szavazata van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.