Igazság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) néven új politikai alakulat bejegyzését jelentette be szombaton Kolozsváron Dacian Cioloș volt kormányfő, akinek első pártbejegyzési kísérletét a közéletben ismeretlennek számító magánszemélyek hónapok óta hátráltatták.
Cioloș az általa egy éve alapított Románia Együtt Mozgalom pártbejegyzési kérelmét március 30-án adta be a romániai politikai pártok jegyzékét kezelő bukaresti törvényszékhez, de a párt bejegyzését azóta is – szabályossági kifogásokkal, fellebbezésekkel, más bíróság kijelölésének igénylésével, a bélyegilleték késedelmes befizetésével – sikeresen hátráltatják különböző alperesek.
Cioloș szombaton számolt be támogatóinak és a sajtónak arról, hogy a Románia Együtt Mozgalom alapítói a jogi huzavona láttán szeptemberben döntöttek alternatív megoldás kereséséről, mert attól tartottak, hogy pártjuk hivatalos bejegyzését jövő márciusig sem sikerül kiharcolniuk, és így nem állíthatnak jelölteket az európai parlamenti választáson.
A PLUS-t állítólag Cioloș néhány segítőkész, „névtelen” támogatójának sikerült azóta beíratnia a román politikai pártok jegyzékébe. Ez a párt ugyanazokra az elvekre és értékekre épül, mint a Románia Együtt Mozgalom – biztosította híveit a volt miniszterelnök, hozzátéve, hogy korábbi párbejegyzési kérelmüket hétfőn visszavonják.
Cioloș volt független kormányfő a 2016. decemberi parlamenti választások előtt – a választóknak tett ígéretére hivatkozva – Klaus Iohannis államfő noszogatása és a jobbközép pártok többszöri hívása ellenére sem volt hajlandó politikailag elkötelezni magát, habár akkor ő számított a legismertebb jobboldali politikusnak. A választási kudarcért emiatt a jobboldalon sokan Cioloșt hibáztatták.
A volt miniszterelnök 2017 végén látta elérkezettnek az időt arra, hogy pártpolitikusként szálljon szembe a kormányra került Szociáldemokrata Párttal, akkor kezdte el országszerte megszervezni a Románia Együtt Mozgalmat.
Bár pártot eddig nem sikerült hivatalosan bejegyeznie, a közvélemény-kutatásokban már megjelent Cioloș mozgalma, és úgy tűnt, hogy Cioloș neve önmagában elég hajtóerő lehet a parlamenti küszöb átlépéséhez. A BCS közvélemény-kutató intézet két hete végzett felmérése szerint a Románia Együtt Mozgalomra a választók 7,7 százaléka szavazna. A volt miniszterelnök pártjának támogatottságát az IMAS felmérése 8,2 százalékra taksálta.