A magyar férfi vízilabda-válogatott lett az év csapata a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).
Az elismerést Chilkó Márton Universiade-győztes játékos vette át. A pontversenybe a FINA által szervezett idei két esemény, azaz a világliga és a világkupa eredményei számítottak bele, előbbiben a magyar csapat ezüstérmes lett, utóbbit pedig megnyerte.
Az elismerés kapcsán Märcz Tamás szövetségi kapitány – aki csapata sikerével automatikusan az év legjobb edzője lett – azt mondta: „Nagyon nehéz egy olyan évben jól teljesíteni, amikor ennyi esemény van. Nem volt könnyű a formaidőzítés. Sajnos, a számunkra rendkívül értékes Európa-bajnokságon nem tudtunk a dobogón zárni, viszont két nem várt fantasztikus érmet sikerült begyűjteni. Ugyanakkor ezeknek is van jelentősége, hiszen kvalifikálni lehetett a jövő évi világbajnokságra.”
A szakember a jövő évi sűrű programmal – Európa-kupa, világliga, világbajnokság – kapcsolatban hozzátette, nehéz szelektálni a versenyek között, hiszen a magyar vízilabdának mindig mindenhol meg kell felelnie. „Már a világliga olimpiai kvalifikációs szuperdöntőjére sem lesz könnyű kvalifikálni, arra is egy rendkívül kemény tornáról, az Európa-kupa nyolcas döntőjéről lehet odakerülni. Ha ez nem sikerül, akkor teljes erővel fókuszálunk majd a világbajnokságra, ahol még több kiadó hely van” – fogalmazott.
A kapitány megjegyezte, két nem várt éremmel zárta a gárda az esztendőt egy olyan évben, amelyet az építkezésre szántak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.