Magunk kereséseEmléknyomozóban

2018. december 19., szerda, Riport

A két Komáromot összekötő híd jelképes hely. Aki a régmúlt emlékeit keresi, annak mit sem mond a csendesen hömpölygő Duna, bármekkora legyen, nem tud határt teremteni a két Komárom között. Új felvidéki ismerősöm, Kalas Béla nagyon otthon érzi magát Révkomáromban. Őt Szlovákiához kötötte, engem meg Romániához a történelem. Itt is Duna, otthon is Duna – tereferéltünk ki-ki a maga dialektusában: ő idegenvezetőként, jómagam Háromszékhez kötődő emlékkeresőben jártam a Duna északi partján.

  • A komáromi erőd. A szerző felvétele
    A komáromi erőd. A szerző felvétele

Robogva Virt felé

– Fene messze van az a hely, amit te keresel – mondta Kalas Béla –, miért kell oda vigyelek? Már alacsonyan jár a nap, Feri és Erika (akik kocsinkban ültek) még vásárolni akarnak Révkomáromban.

 

A komáromi híd

 

– Én pedig, ha egyszer a régi Komáromban lehetek, akarom látni azt az iskolát, ahol a mi nagy szülöttünk tanított, s azt a kicsi falut, ahol porai nyugszanak. Ki tudja, jutok-e el még egyszer az életben Baróti Szabó Dávid virti sírjához?

Csend lett. Sebesen robogtunk napkelet felé a Duna északi partján. Itt is többségben van a magyarság – jegyeztem meg –, mindenütt ki vannak írva magyarul is a településnevek. Mély délutáni csend fogadott a faluban, sehol egy élő lélek, akitől érdeklődhettünk volna. De minek is, ott van a dombocskán a templom. Temetőjében kell lennie a keresett sírnak. És a Fennvaló is rám pillantott, egy kedves idős asszony éppen hazafelé indult a temetőből. Szívélyesen eligazított.

– Itt van Szabó Dávid sírja a dombtetőn – mondta. – Én gondozom, mert én is éppen abban a lakásban laktam régen, amelyből őt temették valamikor.

– A kastély még megvan-e, ahol a Pyber fiúkat tanította? – kérdeztem.

– Igen, de nem lakja senki, s kezdett romossá lenni. Szerencséjük van, hogy éppen velem találkoztak – mondta, és bemutatkozott: – Özvegy Farkasné vagyok, Olgi néni, nyugalmazott óvónő. Keressenek, ha még erre járnak, a Fő út 7. szám alatt.

A Koltón lakó Berecki Ferivel elcsendesültünk a sír mellett.

 

 

Minden baróti emlékem előtolakodott a Szabó családról, Szabó Józsi bátyámról, lányairól, Marikáról és Erzsikéről, utóbbi is óvónő volt. Legalább akkora lehetett Baróti Szabó Dávid honvágya is, mint Mikes Kelemené – játszadoztam gondolataimmal, és eszembe jutottak az 1790-ben írt, Virthez című versének sorai: Zöld bársonyos dombok zöldellő erdőség, / Kék árnyékú völgyek, virágzó mezőség, / Mellyek oly huzamos virágot adátok, / Elteltek óráim, már isten hozzátok! Csak akkoron elképesztően messzire esett Barót. Minket a Korona vonat hozott Budapestig, onnan vonat és személygépkocsi a virti sírig.

– Mire gondolsz, Zoli bátyám? – kérdezte Feri.

– Én csak arra, hogy bizonyára jobban szerette volna örök helyéül a ba­róti hantokat!

Virt a Duna bal partján, a Zsitva folyó torkolata fölött elterülő kisközség. Első írásos emlékét 1256-ból találjuk, a komáromi vár tartozékaként említik. Életének utolsó szakaszában itt élt és itt is halt meg Baróti Szabó Dávid piarista pap, költő, az első magyar irodalmi folyóirat, a kassai Magyar Museum egyik alapítója. Az ő tiszteletére rendezi meg Dunaradvány és Virt a Hídverő községekkel együtt évente a Baróti Szabó Dávid Napokat és a borversenyt. Népszámlálási adatok szerint a faluban 305 ember lakik: a lakosság 71 százaléka magyar, 28 százaléka szlovák, a maradék 10 megoszlik egy lengyel és egy cseh lakos között. A község 1990-től önálló, korábban Dunaradvány közigazgatási egységhez tartozott – tájékozódtunk futólag az Új Szó című szlovákiai magyar napilapból.

– Kell itt lennie egy mellszobornak – szólítottunk meg egy arra járót. – Igen-igen – felelte –, kicsit odébb, menjenek csak! És ott tisztelegtünk – mély alázattal a lelkünkben – a balszerencse, a honvágy és a betegségek gyötörte Szabó Dávid mellszobra előtt! Jól van, itt is itthon van, tanár úr – gondoltam magamban. A szülőhelye sem felejtette el, ott is van mellszobra, és könyvet is írtak Önről.

 

 

Még a sötét beállta előtt Révkomárom utcáin sétáltunk. Kalas Béla bemutatta a híres komáromi erődöt, de én még ott is Baróti Szabó Dávid emlékét kerestem. A tizennyolc éves jezsuita szerzetesnek nagy volt a bánata, amikor 1773-ban Mária Terézia pápai rendeletre feloszlatta rendjét. Esztergomi paptanárként a komáromi gimnáziumban kapott tanári állást. Itt kötött barátságot egyik tanítványának családjával, a szomszédos Virten lakó Pyberékkel, akiknek otthonában pihenőhelyre talált, ahová már csak termékeny kassai évei után került vissza 1799-ben, és ahol Pyberék nyugodt és gondtalan napokat biztosítottak számára haláláig.

 

 

Ott álltam az alkonyatban a révkomáromi, klasszicista stílusban épült egykori katolikus iskola előtt, rezignált hangulatban olvastam az egykori tanárok között Baróti Szabó Dávid nevét is a nagyok, Révay Miklós és Czuczor Gergely társaságában. Nem más ez az épület, mint a jezsuita, majd a bencés rendi atyák igazgatta régi gimnázium utódja, ma a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont nevet viseli.

 

Révkomárom szívében

ugyancsak meglepően sok a magyar nyelvű felirat. Nincs olyan magyar ember, aki ne érezné otthonosan itt magát. Emléktáblák, szobrok, domborművek.

Régi épületek, utcanevek emlékeztetnek azokra az időkre, amikor virágzott itt a magyar művelődési és közélet.

Keresem Jókai Mór emlékét, aki számtalan regénye közül éppen hármat szentelt Háromszéknek és a két Homoród vidékének, ugyanis első feleségének – Laborfalvi Rózának, vagyis Benke Juditnak – családja Háromszékről származott. Tájainkhoz kötődik a Bálványosvár, A Damokosok és a Minden poklokon keresztül című történelmi tárgyú regénye.

 

 

Bámulatba ejtő ülőszobrát a Duna Menti Múzeum előterében kaptuk lencsevégre, Berecz Gyula komáromi szobrászművész alkotása. A bronzszobrot Prágában öntötték, talapzatát Komáromi Viktor készítette haraszti mészkőből. Alapkőletétele 1937-ben volt. 1945 után ezt a szobrot is eltávolították, a ledöntött szobrok közül elsőként, 1952-ben került vissza eredeti helyére, s 1999-ben restaurálták is. Hosszasabban időztünk remek szobra előtt annak, aki keresztül-kasul bejárta nemcsak Erdély földjét, hanem Háromszéket is, mellszobra van Illyefalván, emléktáblája Uzonban, ahol országgyűlési képviselőként nem egy alkalommal mondott kortesbeszédet, bronz domborműve Sepsiszentgyörgyön. Élmény volt számomra, hogy lépésnyire az említett múzeumtól a zeneszerző Bartók Béla fémplakettjét pillantottam meg. Lám-lám – mondogattam magamban –, itt, Komáromban 1924-ben, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pedig 1927-ben koncertezett.

Felvidéki vállalkozó barátom egy pohár sörre invitált a Klapka söröző előtti asztalokhoz a főtérre, ahol a Klapka-szobrot bámulhattuk mi, akik csak a negyvennyolcas énekekben szoktuk emlegetni nevét.

 

 

A városvédő délceg honvédtábornok bronzba öntött monumentális alakját Róna József (1861–1939) szobrászművész mintázta meg budapesti műhelyében, a nagyszerű alkotás azóta Komárom jelképévé magasztosult. A Klapka-szobor ma is uralja a város főterét, amely a tábornok nevét viseli és nemzeti ünnepek, megemlékezések méltó helyszíne. Jó volt látni Klapka tábornok szobrát, miután már ismerkedtünk azzal a hatalmas komáromi erőddel, amely látogatásunk előtt nem sokkal nemzetközi hadgyakorlat színtere volt. Örömmel láttuk, hogy belső épületeit felújítják. A komáromi erőd a legnagyobb és a legjelentősebb műemlék a maga nemében egész Szlovákiában. Méreteinek és jó állapotának köszönhetően európai viszonylatban is egyedülálló. Ezért helyénvaló azon törekvés, hogy felkerüljön az UNESCO által jegyzett műemléki listára. Úgy éreztük, hogy hős védője, Klapka tábornok a mindnyájunké, hiszen a Fel-fel, vitézek, a csatára kezdetű indulót, a Klapka-indulót a háromszéki gyerekek is harsányan éneklik nemzeti ünnepünkön, s nincs olyan fúvószenekar mifelénk, amely ne tudná eljátszani. A Klapka-indulót – más néven Komáromi induló – Egressy Béni szerezte 1849-ben, amikor a komáromi vár védőjeként szolgált Klapka György seregében. 1849. augusztus 4-én, a sikeres kitörés utáni díszszemlén csendült fel először, és ezt játszották a vár átadásakor is.

Személygépkocsink abban az utcában parkolt, ahol Komárom másik nagy szülöttének, Lehár Ferenc zeneszerzőnek, operettkomponistának és karmesternek állított emléket városa. Azt is megnéztük, hisz Lehár kellemes muzsikájának ismerős dallamai minálunk is gyakran felcsendülnek.

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 189
szavazógép
2018-12-19: Magazin - :

Kimaradt a Napszállta (Oscar-díj)

Nem jutott be Nemes Jeles László Napszállta című filmje az Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára – derült ki az amerikai filmakadémia közléséből.
2018-12-19: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Nem szabad a könnyebb utat választani (Magánvállalkozás)

Sylvester István és Erika – üzlettársukkal, Dálnoki Lászlóval együtt – alig másfél éve indította vendéglátóipari vállalkozását. Bérbe vették a Mikóújfalu határában korábban épített csárdát, és hónapok alatt otthonos, mi több, igen látogatott vendéglátóegységgé varázsolták.