Körülbelül 8,5 tonna hulladékot gyűjtött össze az a közel 75 fős, zsákokkal, takarítóeszközökkel felszerelt önkéntes csoport, amely a Közösségért Egyesület felhívására jelentkezett az Olt-takarítási akcióra, melyet a Fogadj örökbe egy folyót elnevezésű országos program részeként szerveztek. A program célja: minél több személyt bevonni egy-egy folyó rendszeres takarításába, megóvásába, tisztán tartásába.
Az Olt folyót idén ,,fogadta örökbe" a Mentsétek meg a Dunát és a Deltát Egyesület, valamint a Romtelecom. Az év folyamán az Olt négy szaka-szán terveznek takarítási akciót. A háromszéki megmozdulást hamarosan követik a Szeben, Vâlcea, Olt megyei takarítási akciók. A kezdeményezésre olyan önkéntes csoportok alakulnak, amelyek állandóan figyelemmel kísérik az általuk örökbe fogadott folyószakasz sorsát.
A sepsiszentgyörgyi megmozdulás sikeresnek nevezhető — nyilatkozta Mădălin Guruianu projektvezető. Hangsúlyozta: az önkéntesek túlnyomó többsége szentgyörgyi, a Közösségért Egyesület tagja. A szemetet Sepsiszentgyörgytől Kilyén felé, körülbelül 3,5 kilométeres partszakaszon gyűjtötték össze, az elszállításáról a köztisztasági vállalat gondoskodott. Guruianu egyúttal elismeréssel szólt a Lármafa Egyesület által júniusban szervezett Olt-takarítási akcióról is. A Lármafa Egyesület hasonló megmozdulásáról annak idején tudósítottunk, ők Szotyor irányába takarították ki a folyómedret és könyékét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.