Kokaincsempészés közben tetten érték a brassói csendőrség egyik altisztjét. Az akciót a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Kovászna megyei fiókja vezette, részt vettek abban a megyei bűnügyi rendőrség és a rohamosztag munkatársai.
A rendőrök rajtaütést hajtottak végre Brassóban. A 20 éves csendőr éppen átvett egy küldeményt egy nemzetközi futárszolgálatot teljesítő cég munkatársától. A csomagot lefoglalták, a férfit Sepsiszentgyörgyre kísérték kihallgatásra, majd 24 órára őrizetbe vették. A küldeményben süteményes csomagba rejtve 70 gramm tiszta kokaint találtak, amelynek értékét 15 ezer euróra becsülik – közölte a megyei rendőrség. A kivizsgálást veszélyes kábítószer országba való behozatala, birtoklása és terjesztése gyanújával indították. A csendőrt kedden a Kolozsvári Katonai Törvényszék elé állították. A bírák elrendelték G. Ovidiu 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság tegnap. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.