Decemberben két új csoportban kezdődött meg a támogatott délutáni oktatás, ezzel együtt Háromszék tíz településén több mint négyszázötven gyermek vesz részt a programban. Az esztendő utolsó hónapjában Mikóújfalu és Oroszfalu csatlakozott a Sepsiszentgyörgyön, Árkoson, Kökösben, Angyaloson, Csernátonban, Kovásznán, Zabolán és Kőröspatakon már működő, szociális jelleggel is bíró oktatáshoz.
Az idei tanévben kísérleti jelleggel vezette be a programot lebonyolító sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány a szülői hozzájárulást, amelynek értéke naponta 2 lej, célja pedig, hogy a rendelkezésre álló támogatásból minél több gyermek számára biztosíthassanak délutáni foglalkozást és meleg ebédet. Jövőtől minden háromszéki elemi iskolást be szeretnének vonni a programba, ennek feltétele, hogy a szükséges összeg negyedét a helyi közösség teremtse elő az érintett családok és vállalkozók segítségével, negyedrészt vállal a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete), a többit egyenlő arányban a helyi és megyei önkormányzat állja – tájékoztatott Torma Vera, a program irányítója.
A svájci partner vállalta, hogy a következő tanévben egymillió euróval támogatja a délutáni oktatást Háromszéken, ha a szükséges 4 millió euró háromnegyed részét a helyiek az említett módon biztosítják. A HEKS 2014-től támogatja Kovászna megyében a rászoruló gyermekek felzárkóztató programját, kezdetben három településen működött a délutáni oktatás, majd a finanszírozásba 2015-től belépett a megyei önkormányzat és néhány település polgármesteri hivatala is, ezáltal bővült a kedvezményezettek köre.
Karácsony közeledtével a rászoruló gyermekek számára meglepetéssel készült a Diakónia. Trinfa Mária, az árkosi óvoda és bölcsőde munkatársa kezdeményezésére csokigyűjtő akcióba kezdtek, amelynek eredménye hétszáz tábla csokoládé, száz Mikulás-csoki és egy halom szaloncukor. Az önkéntesek segítségével és segítőkész adakozók jóvoltából összegyűlt édességet az alapítvány eljuttatja a délutáni csoportokba olyan gyermekeknek, akiknek mindenből kevesebb jut.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.