Jó száz esztendővel ezelőtt a karácsonyi ünnepkörnek még megvoltak a maga tisztelet övezte rítusai, szépségei. Az ünnepek eljellegtelenítése a kommunizmus idején kezdődött el, s most, napjaink pénzuralmú világában már mindent az határoz meg, hogy vásároljunk, ha kell, ha nem. A mai karácsonyi ételek jelentős részét nagyáruházakból, piacokról vesszük, s lassan elfelejtjük az együttérzés, a közös ételkészítés örömét.
Mi, az 50-es évek gyermekei annak idején még vártuk az angyalt, aki mindig a kulcslyukon vagy az ablakon hozta be a karácsonyfát, és mindig akkor, amikor minket valahová elküldtek valamiért. Amikor már nagyobbak lettünk, s megtudtuk, hogy ki is az angyal valójában, mi is segítettünk feldíszíteni a karácsonyfát. Az uzoni édesanyák – honnan, honnan nem – mindig beszerezték a szaloncukrot a fára, legtöbbször Brassóból a híres szász cukrászoktól. Ezek a cukrászok most nemzetközi hírű séfek lehetnének: nemcsak finom volt a portékájuk, de a kivitelezés is bámulatra méltó volt, akadt a figurák között gomba, kosárka, labda, csillag, pillangó, szívecske, fenyőcske, baba s még ki tudja, mi, gyermeki szemnek és szívnek tetszetős édesség. Valószínűleg közülük való volt az a fagylaltos bácsi is, aki emlékezetem szerint egy régi, fekete, BMW márkájú csónakos motorkerékpárral hordta nekünk, uzoniaknak a pálcikás fagyit Brassóból minden vasárnap délután.
A mi gyermekkorunkban a fán cukorka volt, mellette alma, dió (megfestve bronzzal), házi kekszek, gömbök és krepp-papír szalagok. Este édesanyánk fényszórót gyújtott, gyertyákat, és a karácsonyfa csak úgy árasztotta illatát, az ünnep melegségét.
Nem volt nagy felhajtás, de mégis valahogy más volt, mint napjainkban.
Nagyanyám a lisztet már előző nap behozta a hideg kamrából, hogy melegedjen át a konyhában. Átszitálva, a dagasztótekenőben várta a sorát. Másnap aztán jött a varázslás. Az egész konyha fürdött az illatok egyvelegében. Őrölt dió citromhéjjal, tejben főzött mák, fahéj, vanília, mazsola, mellette a savanyú káposzta illata, a kolbász és az oldalas sercegése a nagy érclábasban, mindez egybeolvadt, megadva az ünnepi hangulatot. S aztán a kelt tészta feldolgozása, a gombócokból kisimított kalácsok, amelyeket tojással kenegettünk, villával szurkáltunk, s mielőtt nagymama betette volna a lerbe, áldást mondott rájuk: „Uram, áldd meg s szaporítsd meg, adj belőle minden éhezőnek.” Ugyanezt mondtuk a friss kenyérre is, amelyet a mai napig is így áldunk meg felszeletelés előtt, s késsel a lapjára keresztet vetünk. Ez volt a csodateremtés, mert amikor kisültek, a sokféle töltelék omlott, valósággal elolvadt az ember szájában. A meleg kalácsot sohasem szabadott megszelni, csak miután kihűlt.
A töltött káposztát csíki cserépfazékban főzték. Az edényt előbb meleg vízzel átfőzték, nehogy elrepedjen. A karácsonyi húslevest általában tyúkból, libából, rucából főzték Uzonban, vagy ha baromfi nem volt, disznóorjából. Szilveszterre viszont sose ettek szárnyast, nehogy kikaparja a szerencsét.
Valamikor gyerekkoromban az istállót is nagyon kitakarították a karácsonyi ünnepekre. Az állatoknak többet és jobbat adtak enni, mert az ünnepnek ünnepnek kellett lennie a jószágnak is.
Szentestén pontban 6 órakor a ház népének minden munkával kész kellett lennie, ettől a pillanattól kezdődött az ünnep. A karácsonyfa már fel van díszítve, a házigazda vagy a ház asszonya eloltja a villanyt (régen kifújták a lámpát) és meggyújtják a gyertyát. Eléneklik a Mennyből az angyalt, utána pedig vacsorához ülnek. Uzonban általában töltött káposzta hájszéllel, kolbász, oldalas krumplipürével, bor és kalácsok alkotják a menüt. Az ajándékokat mindig vacsora után adták át – most már a fa alá tevődnek, s hamarabb kiosztódnak, mert nincs türelem a mai emberben. Régen az asszonyok tejeslábast, fazekat, cserépedényfélét kaptak. Voltak házak, ahol adtak hárászkendőt, fejkendőt és nagykendőt, amellyel a templomba jártak. A férfiak zoknit, bakancsot, bundasapkát kaptak, a gyermeksereg cipőt, zoknit, kesztyűt, házilag kötött szvettert, pulóvert, sapkát, a kislányok egy-egy papundeklifejű babát, a fiúk pedig fából készült hintalovacskát, szekérkét s egyebeket.
A karácsonyi vacsora családi körben zajlott, bensőségesen, nem voltak dáridók, nagy mulatozások. Másnap mindenki igyekezett templomba menni. Ez a szokás a mai napig megmaradt.
Napjainkban szentestén 6 órakor az uzoni gyermekek ünnepi műsorral köszöntik karácsonyt, s utána csomagot kapnak az uzoni nőszövetség és egyház részéről. Karácsony második ünnepén van az uzoni Atlantisz Fúvószenekar bálja, amelynek önzetlen karnagya Lázár László.
Ambrus Lászlóné Imreh Anna
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
