Az adóügyi sürgősségi kormányrendeletet valószínű, pénteki ülésén tárgyalja a kormány – jelentette ki Liviu Dragnea SZDP-elnök, aki tegnap megbeszélést folytatott a kormányfő tanácsadójával, Darius Vâlcovval és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel.
„Úgy tűnik, hogy holnap sikerül elfogadni a rendeletet. Finomítottak kicsit néhány megfogalmazáson, de a lényeg ugyanaz maradt” – közölte Dragnea a parlamentben, és egyúttal azt üzente a tervezett módosításokat ellenző cégeknek, hogy „hagyják abba a román állam zsarolását”. A pénzügyminiszter által bejelentett sürgősségi rendeletről a munkáltatókkal és a szakszervezetek képviselőivel is tanácskoztak a kormány gazdasági és szociális bizottságának ülésén, amely negatívan véleményezte a tervezetet. Ennek ellenére Viorica Dăncilă közölte, hogy nem mondanak le róla. Arra a bírálatra reagálva, miszerint ígéretét megszegve vezet be új típusú adókat, a kormányfő azt felelte, hogy a jogszabály minden kitétele az állampolgárok javát szolgálja majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.